Az autóhifizés társas hobbi. Jó összejönni hasonszőrűekkel, belehallgatni mások autójába, kitárgyalni a gondokat, megmutatni az eredményeket. Az autóhifi versenyzés még inkább. Ennek csúcsa minden évben az Európa Bajnokság, idén Budapesten: 3 nap, 200 induló autó.

Hogy az autóhifi versenyzés mennyire szubjektív sport, azzal akkor
szembesültem, amikor az utolsó nap estéjén egy szőke, általam addig
soha nem látott, ámde felettébb erélyes hölgy közölte, nem értek a
dologhoz semmit,
súlyos hibát vétettem a pontozásnál, lejárattam az egész nemzetközi
szervezetet, majd az ékes görög betűkkel teleírt szabálykönyvében
rámutatott arra a pontra, ami alapján nem kilenc, hanem tíz pontot
kellett volna kapnia. Legalább! Az angol nyelvű ugyan nem ezt mondta,
és hát a versenyen ez az irányadó, a többi ennek a fordítása, de hát a
bírók sorsa már csak ilyen.
A látogatóknak viszont nem erről szólt a verseny. Ők valami
látványosságra voltak kíváncsiak - és ezt meg is kapták a BNV F2-es
pavilonjában, ami az egyik hazai versenyző szerint a 70-es évek
pártgarázsainak a hangulatát árasztotta. Nem tudom. Az biztos, hogy
jutott mindenkinek
elég hely, áram, napfény, és temperált levegő, és a
legfontosabb, ami zárt csarnokokban rendezett versenyeken igazi
hiánycikk szokott lenni - kellőképpen csendes környezet a
meghallgatáshoz. Még a közben mindenhova bekukucskáló érdeklődők sem
zavarták a versenyt.
A leggyakrabban feltett kérdés, hogy
melyik autó szólt a legjobban? Hát mittudomén. 200 kocsit
meghallgatni nem lehet. Nekem elég volt az a huszonvalahány, amit
pontoztam, meg az a tizenvalahány magyar, amibe kicsit belefüleltem,
megszakértettem, és a néhány, amire a bírótársaim ajánlottak.
Van aztán erre a kérdésre egy hivatalos válasz is -
az az autó, ami a Best of Sound kupát kapja, vagyis a legtöbb
pontszámot kapja a hangzásra. Ezt a díjat magyar versenyző nyerte,
Kolcsár Zoltán a korábbi
versenyripotokban
már sokszor megemlített ezüstszínű Fiatjával, és nem is érdemtelenül,
tényleg átlagon felül sikerült összelőni a rendszert a versenyre. De
hogy tényleg a legeslegjobb lenne, abban még maga a győztes is
kételkedett egy cseppet, amikor erről kérdeztem.
|
Szerencsére nem csak egy magyar győztesünk akadt. A Fiattal és
tulajdonosával szinte csapatban versenyző Csörgő Attila a kezdők között
nyert, és a kettejük rendszerének megépítésében oroszlánszerepet játszó
Paksi Dénes pedig az egyik hangnyomás kategóriában győzött.
Az eredményhirdetés közben az egyik holland bírótársam azt mondta, a
negyedikeknek a legrosszabb. Nem értettem vele teljesen egyet.
A másodikoknak legalább annyira rossz. Havasi Zoltán, az igazán
kitűnő hangúra sikerült Audi A6 tulajdonosa biztosan velem ért egyet. Ő
ugyanis második lett a kategóriájában, úgy, hogy fölényesen a legtöbb
hangzás-pontot kapta. Az ebben a kategóriában 16. Szentgyörgyi Gábor a
harmadik legtöbb pontot kapta a hangzásra a hihetetlenül eltalált, a
bevallottan bolti elfekvő készletből épült Trabantjára, a 17. Paál
János pedig a hatodik-hetedik helyen végzett volna az Alpine
komponenseket használó, öreg, de kedves régi Mercedesével. Mindannyian
sokat buktak az a beépítéssel, vagyis inkább annak a pontozása során.
Ez miért is lenne baj, kérdezheti bárki, aki ismeri az EMMA szabályait,
és tudja, az installáció is sokrétűen szabályozott, és sok pontot is
lehet rá kapni. Igaz, de ennek a kategóriának az volt a neve, hogy
"Profi - csak hangzás".
|
Érdemes megemlíteni a többi magyar indulót is. A profik között
Weiszhaupt Pál, Kovács Zsolt indult még, a szakértők között Ónodi Tamás
és Pálfi György, a multimédia kategóriában Szabó Tamás, Sebő Roland és
a Boombastik csapata, a kezdőknél Dési Tamás, Albercht Dániel, Szita
László, Fórizs Gábor és Szegedi Lajos, míg az amatőröknél Csík József,
Mező Imre, Kutyifa Gábor, Hódi Csaba, Mindszenti László, Jakabházi
Csaba és Jaksa Csaba képviselték a magyar színeket.
Méghozzá nem is akárhogy. Nekem úgy tűnt,
kezd kialakulni egyfajta magyar stílus, valami, ami jól
megfigyelhető ezekben az autókban. Ez pedig az odafigyelés a
részletekre. A magyar installációk nem öt méterről látványosak, és
közelről egyre több a hiányosságot, mint sok más versenyzőnél. Az ember
minél közelebbről szemlélte a beépítéseket, annál inkább az az érzés
fogta el, hogy ezek tényleg jól megcsinált autók.
Ez a hangzásra is igaz. Szinte az összes magyar autót sikerült
megfülelnem, és kiderült, hogy
hazánk fiai a rendelkezésükre álló komponensekből jórészt jobb
hangot hoznak ki, mint az ellenfelek. A külföldi versenyzők jó
része, ha egy bíró azt mondja, baja van a magas tartománnyal, elindul a
boltba, és vesz egy jobbat. A magyar versenyzők meg leülnek
gondolkodni, és utána nekilátnak kísérletezni, hogy is lehetne javítani
a meglévő darab finomhangolásával. És ez legtöbbször sikerül is nekik.
Emiatt gyakran nem a szabálykönyvnek tökéletesen megfelelő, egy
kaptafára készült egyenhangzással találkoznak a bírók, hanem egyéni,
saját fülekre, ízlésre alapozott megszólalással. Paradox módon ez a
siker záloga, és néha ez a sikertelenség oka is.
|
A kiállítás legjobb hangú autóját nem sikerült megtalálni,
a közönségkedvencet viszont igen. Ez egy Ukrajnából érkezett
Volga volt. Ha a
tulajdonos, aki a hősi szovjet háborús filmek minden körülmények között
helytálló ütegparancsnokának archetípusát idézte fel bennem, minden
látogatótól csak egy tízest kért, aki egy kicsit jobban meg akarja
nézni a kocsit, gazdag emberként indult volna vissza, de nem tette, így
marad a büszkeség és népszerüség. A bordó fényezés tökéletesen állt az
autómatuzsálemnek, és az optikai tuningelemek sem rombolták le az
összképet. A tükörbe épített index, a könnyűfém felni széles gumikkal,
és a kis oldalsó kipufogók csak időtlen szépséget adtak ennek a régi
gépezetnek. Mindez remekül harmonizált a hájtek utazóláda dizájn
alapján elkészített beépítéssel. A hangja pedig? Maradjunk inkább a
látványnál.
Felhajtásban azért mások is jeleskedtek.
Az Oroszországból érkezett
Porsche Cayenne
igazi pénz nem számít alapon kivitelezett autó volt. Már a
terepjáró oldalára került szalamandrás Escher grafika ihlette
matricázás is pokoli pénzbe kerülhetett. A csomagtérben szerényen
helyet foglaló féltucatnyi, méregdrága, egyedi gyártású olasz
Sinfoni erősítő
csak fokozta azt az érzést, hogy ennek a kocsinak az árából kijönne az
összes hifi berendezés, amit a teljes magyar mezőny használ. Megfüleni
sajnos nem sikerült - a gazdája nem az egyszeri bíróknak tartogatta a
meghallgatás lehetőségét, hanem a szemmel láthatóan tehetősebb
látogatóknak.
Más, szintén nagyon drága, bár elsőre nem feltünő autó is akadt a
versenyben.
A látogatók nagy része azt hitte, hogy egy külön kis kiállítást lát
a piros Opel Corsa köré építve, pedig az nem volt más, mint a
jórészt Mikro Precision hangszórókat használó versenyző bemutatójának
része. Szépen leparkettáztak az autó alatt, négy üvegezett vitrinbe
helyezték azt, amit mások csak fotókon szoktak megmutani a bíráknak,
vagy még úgy sem. Érdekes volt látni a három szétszedett Mikro
Precision hangszórót, pláne annak tükrében, hogy sok száz euró volt
szétcincálva a só kedvéért. Ezek után szinte természetesnek tűnt, hogy
a két plazma monitoron profi stáb által készített film mutatta be, hogy
készült az autó. A látogatók szerették a felhajtást, az ellenfelek
kevésbé, profi kategória ide vagy oda, ennyi pénzt más nem akart a
bemutatóba fektetni.
A verseny legnagyobb autója Finnországból jött. Egy kamionról
van szó, amit rönkszállításra használnak. A hosszú unalmas órákban
azért a tulajdonosok egy kicsit kicsinosították, és belül bőr fotellel,
plazmamonitorral meg 5+1 csatornás hifivel látták el. A jármű komoly
logisztikai problémákat okozott. Egész egyszerűen nem fért be a
kiállítási csarnok kapuján, ezért a szabad területen kellett neki
helyet keresni.
A legjobb installáció szintén Finnországan készült, és egy ezüst színű
Audival esett meg a dolog. A képes bemutatót lapozgatva az történt,
hogy egy kisebb családi ház komplett fűtés és vízcső mennyisége
megmaradt valamilyen ismeretlen ok folytán, és
Tommi Heikkinen az egészet befaragta az autójába - ez szolgálja
a táp, hangszóró és jelkábelek védelmét. Persze itt-ott ehhez kellet
némi zártszelvény is, ami tartja a csöveket, és ezek után könnyed
levezetés volt a műszerfalat áthelyezni, ami csak egy kicsit is világít
az autóban, vagy a hifihez van köze, lekrómozni és felpolírozni. Nekem
sokkal jobban tetszett az az ötlet, hogy az egyik svájci versenyző
magyarul is elkészítette a bemutatóját. Sok hiba volt benne, de a
gesztus több mint kedves.
|
Voltak persze magyar kiállítók is. A
Ciare egy igen kellemes hangú, és
magyar BMW-vel érkezett, és a versenyben szereplő többi autójuk is
igazán zenei megszólalást produkált a
Steg erősítőkkel. Az
Alpine is megjelent egy kis
bemutatóval. Nem a verseny területén, de a szomszédos pavilonban pedig
az
Qautóhifistúdió a
Megavox Megavox és a Pioneer
szórakoztatta a nagyérdeműt.
Vasárnap délutánra, az eredményhirdetés idejére én teljesen
eltelítődtem autóhifivel, egész egyszerűen több már nem fért a fejembe
és fülembe ebből a témából. Mára viszont már kihevertem ezt a sok
tömény érdekességet, és alig várom, hogy újrainduljon a szezon, és jövő
év végén Athénban ismét megrendezzék az EMMA EB-t. Addig pedig marad a
hétvégi Totalcar adás, és benne egy négyperces összeállítás a budapesti
rendezvényről.
|
További cikkeink







