Elástuk a Subarut

Az én hibám volt. Sipos úr vezetett, én fotóztam, de az első sorozat legjobb képe kicsit életlen lett. Én márpedig ragaszkodtam az oversteer shothoz, már csak ezekért élek, úgyhogy megkértem, tegyen még egy kanyart. Ha már itt vagyunk a dán tengerparton egy vattaúj WRX STi-vel, nehogy úgy menjünk haza, hogy nincs egy rendes akcióképünk se róla. Valakinek ezt is meg kell csinálnia, vagy valami hasonlót szólt ki az ablakon Zoltán, majd felhúzta azt, és halkan bubogva kelletlenül nekiindult még egyszer. Így szokott kezdődni a baj, nem?

Először vagyok a Tannistesten, igyekszem viselkedni, de Subaruba nem mindennap ülhet az ember fia, rózsaszín feliratosba meg pláne. Amikor az út előtt végignéztem a listát, hogy milyen autók lesznek itt, ezen akadt meg a szemem, meg a Lexus RC-n. Na, az egyelőre nincs itt, lehet, hogy nem is lesz. De Subaruból kettő is van.

Első napunkon lényegében a hajnali öt órás ferihegyi találkozónktól kezdve folyamatos fordulatszámnövekedéssel pörgettük fel magunkat az ebéd utáni első nagy falatokra, az új Passatra és a Mondeóra, minden középvezető álmára. Meg is szereztük őket, ami nem annyira magától értetődő, hiszen ma mindenki más is Európa különböző pontjairól úgy indult útnak Tannisby felé, hogy a két új bálna kulcsa lebegett a szeme előtt. Szóval megcsináltuk őket, sőt, még a Fabiát is, duplán, dízellel, benzinnel, így aztán a komoly sportértékkel bíró, szakmai alázatot követelő nagyvadak után úgy éreztük, megérdemeltünk egy kis mókázást. Őszintén szólva nem tudom, mit keres itt a WRX STi az Év Autója választás első rostálásán, de nem fogok szólni a subarusoknak, hogy rossz helyre jöttek, vigyék már haza.

Ahogy állok a dán tengerparton, meglepően langyos, gyanúsan szélmentes időben, és a lemenő nap fénye megcsillan az objektív lencséjén, amivel a Subarura lövöldözök, óhatatlanul eszembe jut a mauritán homok, amiből elég sokat lapátoltam pár évvel ezelőtt. Vajon a dán homok is ugyanolyan alattomos, és méterről méterre változik az állaga, egyik helyen salakpályaként dübög, máshol meg túróként omlik össze a kerék alatt?

Zoltán megadja a választ. Teker egyet jobbra, de a Bubaru csak az orrát tolja, rárúg, seder balra, már majdnem jó, kattog a Canon az ujjam alatt, de hirtelen felszökik a homok a kerekek alól, és mire leengedem a fényképezőgépet, már el is ásta magát. Pikk, pakk, egy fél másodpercbe se telt, ilyen ügyesek vagyunk. Pedig csak alázatosan végeztük a munkánkat a szent tartalomgyártás érdekében.

Az összkerekes autókban az a jó, hogy sokkal reménytelenebb helyzetekben tudnak elakadni, mint a kétkerekesek. Ha homokról van szó, olyan szépen kikaparják maguk alól a talajt, mintha éppen fészket szeretnének rakni. Hosszú távra.

Ásónk nincs, de még lapátunk se. Sokra mondjuk nem is mennénk vele, miután pár perc kapirgálás után megállapítjuk, hogy ez bizony a hasán fekszik. Becsületből még benyúlunk alá könyékig, felszínre hozunk egy további köbméter homokot, de már érezzük a jelenet burleszk-beütését, ezért Sipos úr a regresszió megnyugtató hatásába menekül, és inkább homokvárat épít. Arra tökéletesen alkalmas a tapadós, nedves homok. Igen, az első nap, az első néhány kilométeren sikerült elásnunk a Subarut.

Telefonon jelentkezik Csikós, aki a Fabiát szeretné még kipróbálni, tájékoztatjuk a helyzetünkről. Kisvártatva megérkezik, mint egy igazi úr, a hullámzó tenger mellett egy méltóságteljesen ringatózó Genesisszel. Összkerekes. Kötél kéne, állapítjuk meg helyzetünket meghazudtoló éleslátással, így aztán Sipos úrral a parton vakációzó dánok közé tarhálókörre indulnak. Én az autót őrzöm, és gyönyörködök a végtelennek képzelhető tenger látványában.

Nem tudom, hogyan szerezték meg, csak a fel-alá cikázó fekete limuzint láttam a távolban néha feltűnni, de mielőtt sóvirág nőne az orromon, megérkeznek egy szép piros vontatókötéllel. Mint utóbb megtudom, a valószínűleg vadkempingező lakókocsisoktól kapták kölcsön. A vonószem sapkája mögül is homok buggyan ki a Subaru lökhárítójából. Összekötjük a két autó hátulját, mint két távol-keleti kötélhúzót, Csikós nekifeszül a Genesisszel. Okosan, amint elforog, elveszi, de az STi nem moccan. Óvatos rántásokkal sikerül lehúzni a talapzatról, amit oly ügyesen épített magának, de nem pózolhatott sokáig rajta. Fellélegzünk, mégsem fogunk botrányt okozni a Tannistest első napján.

Szóval így történt, hogy egy szép nagy kupac homok tetején, önerőből mozdulni se bíró állapotban ültem életemben először Subaruba, és kötélvégen húztak le róla seggel.