A Totalcar azért jó munkahely, mert az ember foglalkozhat a saját hülyeségeivel is. Mert bár autókkal foglalkozunk, ha minden nap minden perce azzal telne, hamar meggyűlölnénk. Van itt, aki mellékvágányon pecázni jár, más ejtőernyőzik, de van modellező, fotós, sörfőző, én meg pont bringázok.
És mivel alkalmanként feltűnik a szerkesztőségben egy-egy komolyabb bringa, tudom, hogy a technika iránt érdeklődő embereknek egy modern bicikli legalább olyan érdekes, mint egy autó. Ezért is kérdezte meg Papp Tibi pár hete, hogy nincs-e kedvem feldobni két biciklit az új Ignisre, hogy tekerjünk egyet valahol. Tetszik a kisautó, elég mokányul néz ki, viszont tudva, hogy mekkora, nem gondolom, hogy a ideális jármű a célra. De ha bringázhatok, alapvetően mindegy, mindent megoldunk (mindent IS), a rekord három ember, három bringa és mindezek ellenére három csukott ajtó egy háromajtós hármas Golfban.
Joggal merül fel a kérdés, hogy minek autó, ha van bringa, de én a bringázás egy rétegszakágát, a downhillt űzöm. Nincs neki magyar neve, de szerencsére egyszerűen körülírható: érj le a hegyről terepen, minél gyorsabban. Hogy ehhez milyen bringa kell, arról a túra folyamán szó lesz, hiszen elképesztően érdekes technika. A legtöbb ilyen kemény felhasználásra szánt bringát nem kellemes síkon tekerni, de hát a G Mercitől sem várjuk el, hogy lehagyjon egy Ferrarit.
Hegy kell, mert azon van lejtő, és bár itthon is akad elég, az igazi buli az Alpokban kezdődik. Kicsit olyan ez, mint amikor a Kakucsringről felhajt az ember a Hungaroringre, mindkettő élmény, az utóbbi viszont kicsit maradandóbb. Az osztrák sípályák nyaranta bringapályaként üzemelnek, Semmeringben például még downhill világkupa futamot is rendeztek, mert a terepviszonyok adottak.
Összetett sportág ez, hiszen ha az ember maga építi és állítja be a bringáját, az már kíván bizonyos fokú műszaki ismereteket, míg maga a bringázás ügyességen túl komoly fizikai felkészültséget kíván. Sokan állítják, hogy lefelé a szar is gurul, de egy intenzív veretés lefelé, 40-50-es tempóval, gyakran 10 métereket repülve, rendesen beindítja a tejsav-termelést az izmokban. Tekerek felfele is eleget, lefelé legalább úgy meg lehet izzadni.
Ezért az autó tetejére feldobunk egy downhill- és egy enduróbiciklit, és megnézünk egy magyar, majd négy osztrák bringaparkot. Bejárjuk őket, fotózunk, videózunk, az élményeinket pedig megírjuk. Mivel a fényképezőgép mindkét oldalára kell valaki, egy gyerekkori cimbim, Roland csatlakozik be, a Nikon D1H-jánál csak a bringáját érzi jobban. Letoltunk pár downhill-versenyt az elmúlt másfél évtizedben, látványos csapatásból nem lesz hiány.
Szokták mondani, hogy lakva ismerszik meg az ember, de szerintem ez az autóra is igaz, márpedig 5 nap alatt közel 1500 kilométer vár ránk. Az 1,2-es, 90 lóerős Ignácnak meg kell küzdenie két tetőre rakott bringával, egy heti ruhával, szerszámmal, pótalkatrésszel, folyamatosan üzemeltetett inverterrel, combos emelkedőkkel, meg még ki tudja mivel. Ha ilyen felhasználás mellett nem derül ki róla minden, akkor soha. Viszünk magunkkal még néhány bringás kiegészítőt is, amit ki akarunk próbálni, ezeket a Decathlon és a Lidl kínálatából válogattuk össze, mert a többség ezt veszi.
A Hegymenet túra Húsvét hétfőn indul, az egyik legjobb hazai bringaparkban, Sopron mellett. Esztergomtól mindössze 200 kilométer, ennyi idő alatt összeszokunk a Suzukival, a többi pedig jön magától. Stay tuned!
