Au revoir, mon petit lion

Közben még két gyorsjavítást be kellett iktatnunk: egyrészt elautóztam Kemény Attilához, aki működésre bírta a féklámpát. A gyanúval szemben nem a kapcsolóval volt a baj, hanem a foglalatban, így a voltok teljes útját végigkövettük, kicsit tovább tartott a manőver, mint amire mindketten számítottunk. Aztán beugrottam még a Szereldmagad műhelyébe, ahol a srácok igazítottak a hirdetési fotókon is jól láthatóan kacska kipufogón.

Az első hívás rögtön másnap reggel jött, Péter péntek reggelre ígérte, hogy eljön megnézni. Alig telt el néhány óra, máris újra csörgött a telefon: ezúttal a Victor's Customstól hívott László. Viktorral együtt ők is dolgoztak az előző Rulettkerék-autón, az Audi A6-oson, és ők készítették el Karotta Hangyászának belét is. Vályi Pistától kérték el a telefonszámomat, és eldöntötték, hogy kell nekik az autó. Felvázoltam, hogy egy nappal később jönne valaki megnézni, de a kérdésemre, hogy nekik mikor lenne jó, határozott válasz jött: nem nagyon akarják nézegetni, azonnal jönnek, és fizetnek. A korrektség azt kívánta, hogy visszahívjam az elsőként jelentkező Pétert. Ő nagyon sajnálta, de sehogy sem tudott volna hamarabb jönni, elengedte az autót – mellesleg egy másik, befulladt 205 GTI projekt helyett vágott volna bele az új kihívásba. Azért még elültette a bogarat a fülemben: gondoljam át, jó áron tettem-e fel, mert talán többet is megér.

Mivel Laci közben külföldi útra indult, kollégáját, Viktort küldte el a foglalóval. Papíroztunk, én pedig igyekeztem mindent elmondani az autóról – azt is, amit megcsináltunk, csináltattunk, és azt is, amire már nekünk nem volt kapacitásunk. Bár a megnézéshez nem ragaszkodtak, végül mégis körbemutogattam mindent, beindítottam, mégiscsak így teljes egy adásvétel. Abban maradtunk, hogy pár nap múlva el is viszik, és kifizetik a maradékot. Közben volt még pár hívás, vitték volna a Dunántúlra és külföldre is. Sőt, filmesek bérelték volna forgatáshoz, de amikor kiderült, ők szép autót keresnek, finoman közöltem, hogy a miénk még nem egészen az. Inkább a 205 Klubhoz irányítottam őket.

Nem is kellett sokat várnom, vasárnap délelőtt már Laci lánya, Zsófi hívott, hogy jönnének, és vinnék a Peugeot-t. Néhány órával később már a hátsó szélvédőn töltöttük az adásvételit, közben persze fel kellett szaladnom a tartalék fékbetétgarnitúráért, amit a lakásban hagytam. Zsófinak egyébként E34-es 5-ös BMW-je van, ami nem kimondottan csajos autó. Jót mosolyogtam, amikor mondta, hogy a Bimmerénél is kritikus pont a kesztyűtartó zárása, meg a jobb első ajtó nyitása. Családjukban amúgy is elég erőteljes a bajor fölény.

Furcsa érzés volt elengedni a GTI-t. Egyrészt felszabadító, mert az előző hónapokban rendesen kitöltötte a szabadidőmet. Másrészt kicsit talán meg is hatódtam, mert a végére, a Pannónia Ring meghódítása óta elkezdtem élvezni, ráéreztem a hangulatára. De leginkább annak örülök, hogy jó kezekbe kerül a 205-ös: Laciék be akarják fejezni, amit mi – illetve az előző tulaj, Bálint – elkezdtünk. Gatyába rázzák a megviselt belső teret, és egy teljes fényezést is rádobnak az autóra. Izgatottan várom, hogy mire jutnak – a cél egy olyan Peugeot, ami már nemcsak jól megy, de szívesen mutogatják is. Ehhez kitartást, a GTI-hez sok örömöt kívánok nekik, én meg átadom a stafétát.