Így készülnek a kombájnrekorderek

A New Holland zedelgemi üzemének fogadócsarnokában oklevél tanúsítja, hogy 2014 augusztusában egy CR 10.90 típusú, 653 lóerős, 12,5 méter széles vágóasztalú aratócséplőjük 797 tonna búzát takarított be nyolc óra alatt, ami Guinness-rekord.

A zedelgemi (Belgium) üzem többek között azzal büszkélkedhet, hogy itt tervezték és építették 1952-ben a világ első önjáró kombájnját, amelyet azóta több mint negyedmillió követett. Ma már nemcsak kész gépeket produkálnak, hanem a márka több másik gyárát is ellátják alkatrészekkel, fődarabokkal. Európába, Afrikába, Észak-Amerikába és a Közel-Keletre exportálnak, az Egyesült Államokba azért nem, mert azt piacot Pennsylvaniából szolgálják ki.

A technológiát meghatározza, hogy egy személy- vagy teherautógyártól eltérően az akár húsztonnás monstrumokat nem lehet futószalagon mozgatni, ezért azokat egy helyben szerelik, és félórás ütemenként továbbítják a következő munkafázisra. Szerkezetüket rettenetesen koptatja a gabona és a por, ezért csak a legellenállóbb anyagokat lehet felhasználni. Autógyárakban minden egyes kocsi egyedi megrendelésre készül, és szinte nincs köztük két egyforma, de már itt is hasonló a helyzet: sokféle típus még több változata van programban, mindenféle specifikációval és extrával. Komoly feladat a szervezés és a logisztika.

Természetesen érkeznek alkatrészek beszállítóktól, de sokkal nagyobb a saját gyártásúak részaránya, mint az autóiparban. Gyakorlatilag mindent, leszámítva a külső műanyagidomokat, az elektromos és hidraulikus berendezést, s néhány apróságot, helyben készítenek. Nagyon magas az automatizálás foka, ezt részben a precizitás igénye magyarázza, de nekem támadt egy másik sejtésem is.

Már a gyárlátogatás előtt figyelmeztettek, hogy fényképezni szigorúan tilos. Nem ipari kémkedéstől tartanak, hiszen aki másolni akarna, eleve lemarad, hanem az erős szakszervezet védi a dolgozók személyiségi jogait. Persze fotóztam, és kétszer rám is támadtak nagyon határozott, mogorva figurák, de szerencsére a kísérőnk leszerelte őket. Óvatosan, rejtve kellett ügyködnöm, csak olyan képeket lőhettem, amelyeken munkás nemigen látható. Erről eszembe jutott, nem az-e az automatizálás egyik szempontja, hogy kevesebb gond legyen az önérzetes alkalmazottakkal? Akiket, majd ha egyszer a fiukat hoznák dolgozni a gyárba, majd leintenek azzal, hogy köszönik, nincs már szükség annyi emberre?

Ez legyen az ő problémájuk, az enyém meg az, hogy lemaradtam olyan jelenetek megörökítéséről, mint a hajtómű beemelése a kombájnba – autógyárban ezt hívják násznak vagy házasításnak. És még egy megjegyzés: némelyik fotón vegyes gumiabroncsozással láthatók kombájnok. Ennek oka, hogy a gyártósoron azonos méretű kerekeken, egyforma magassággal haladjon végig valamennyi gép, és majd csak aztán rakják fel a megrendelés szerinti gumiabroncsokat, vagy gumihevederes futóművet.

Ezt a nem túl komolyan vehető akadékoskodást leszámítva nagyon jó benyomást keltett a gyár. Japános minőségbiztosítási rendszerben dolgoznak, a hiba esélye minimális, de ha előfordul, nem mehet tovább. Egy brigádgyűlésező öböl tele van az aktuális témák tacepaóival. Mivel a kombájn erősen rázkódik, minimálisra szorítják le a csavarkötések számát, egészen bonyolult alkatrészeket is kizárólag hegesztéssel állítanak össze – némelyikük technológiai mestermű. A nagy bálázó tömörítője például negyven darabból áll, amelyeket először nyolc részegységgé, majd kész munkadarabbá hegesztenek össze.

Hatalmas présgépek, két- és háromdimenziós lézeres kivágógépek, ívhegesztő automaták, forgácsoló robotok sorakoznak a csarnokokban. Fontos apróság: nemcsak az aktuális típusokhoz kellhet alkatrészt gyártani, hanem régebbiekhez is, ezért a présüzem egy polcán ott sorakoznak megszámozva az ezekhez szükséges szerszámok, pillanatok alatt elővehető bármelyik. A kombájn sebességváltójának és első hajtásának összeszerelő részlegében a padlóba süllyesztett indukciós kábelekkel vezérelt kiskocsik hordják össze az alkatrészeket a szerelőállásokra.

A préselt lemezidomok anyaga jellemzően horganyzott acéllemez, olyan erős bevonattal, amely kibírja a préselést, megmunkálást (ahogy a személyautó-gyártásban is). Az ilyen lemez mechanikai sérülés, például kőfelverődés után, öngyógyító, mert a víz hatására keletkező elektrolitban új bevonatot képeznek a cinkmolekulák. Mindent gondosan ellenőriznek, például precíziós beméréssel, majd a végén tesztelő terembe megy a kombájn. Nagyon rámennek a munkavédelemre, a halkan suhanó targoncák például kék fényfoltot vetítenek maguk elé a padlóra, könnyű észrevenni a közeledésüket.

A magyar gazdák, akiket jellemzően sárga kombájnjaikról kérdeztem (a New Holland traktorok viszont kékek), a nagy teljesítményt, a komfortos fülkét, a jó minőséget és a megbízhatóságot emelték ki márkahűségük fő okaként. Többen említették, hogy a fülkéből jobban rálátni a vágóasztalra, mint más gépekből, illetve hogy dombok keresztirányú lejtőjén csak a vágóasztal követi a hullámos felszínt, a kombájn rostarendszere viszont automatikusan vízszintezi magát, hogy egyenletes legyen a terményeloszlás a tisztítófelületen.

Ez a látogatás újból megerősítette a nézetet, miszerint nem elég szemügyre venni a készterméket, például egy autót vagy kombájnt, hanem meg kell ismerni gyártásának körülményeit is, hogy megalapozott képet alkothassunk a később várható tartós megbízhatóságról. Azt, hogy mi rejtőzik a csillogó festés alatt, csak a technológia végigböngészése árulja el. A nagyon rendezett, jól szervezett zedelgemi gyárban tapasztaltak szerint nem kell attól tartani, hogy idő előtt leromlik, vagy aratási szezonban problémát okoz egy New Holland kombájn. Amennyire a készítőin múlik, mindenki megpróbálhatja felállítani vele a személyes betakarítási rekordját.