Simson-motoros barkácsgokarttal kezdte, ma a WTCR bajnoka
Michelisz Norbit ma már nem kell bemutatni. Az elmúlt hét internetet és baráti beszélgetéseket egyaránt letaroló katartikus hangulata után az se valószínű, hogy valaki pont ebből a posztból értesüljön a magyar motorsport egyik legnagyobb sikeréről.
Ami miatt mégis érdemes volt klikkelni, az a videó alább. Amikor az ember siettében is félreáll egy benzinkútnál, hogy az öccse kezében remegő telefon zavaróan kis képernyőjén tudja élőben követni a mindent eldöntő zárófutamot, akkor azért lehet érezni, hogy kicsit többet jelentett ez a verseny, mint egy tetszőleges Forma-1-futam.
Azóta eltelt egy hét, csillapodtak az érzelmek, mindenki vérmérséklettől függően elmondta, átgondolta és megírta a személyes élményét, közös vonás talán az enyhe büszkeség volt, mint mikor kettőnullát játszottunk, pedig csak a tévé előtt ültünk és ők játszottak, nem mi.
A hajtás után Norbi beszél és közben versenyez. A Hungaroringen, ötvenezer ember előtt, nyolc évvel ezelőtt. Azóta volt már privát bajnok, indult gyári csapatban, és idén a csúcsra ért. A lényeg azonban nem változott: ugyan az a higgadt, szerethető karakter, akire már akkor is büszke volt egy ország, hát még most.
Ha valahogy mégis elkerült a történelmi pillanat, itt olvashatsz róla bővebben.
