Nem emlékszem pontosan, hogy volt

Annyi van meg, hogy egy Victor Hugo utcai, kora Kádár-kori irodaházban voltunk, ahol az Index is, meg még egy csomó reményteljes tech-cég. Hogy mást ne mondjak, programozónk, Füge, aki több ezer egyedi rendszámhoz tartozó színt és autótípust tudott fejből, egyszer szólt, hogy menjünk át a valahányas szobába, és regisztráljunk be, mert kellenek a felhasználók egy WIW nevű oldalhoz. Füge nyilván érthetően elmagyarázta a lényeget, de csak a felhasználás évei alatt jöttem rá a lényegre: lehet csajozni, és kellemetlen ismerősök találnak ránk, akik elől közel sem olyan könnyű elbújni, mint az analóg életben. Szóval virágoztak a startupok, mint egy szilíciumvölgy-paródiában.

Uj Péternek hónapok óta udvaroltam, hogy csináljanak nekem egy profibox-rovatot az Indexen, mert annyi mondanivalóm lett volna még a témában. Aztán végül rám melegítette az autós rovat szerkesztését, amit másodállásban vállaltam el, mert akkoriban egy színes, utazásos sznobmagazin főszerkesztőjeként jártam a világot. Így nagyon sokára tűnt fel, hogy autóimportőrök nem nagyon visznek sajtóutakra. Uj Péter csak annyit igényelt, hogy ne olyan legyen a Totalcar, mint a létező autós újságok, ebben könnyen meg is állapodtunk. Az én elméletem az volt, hogy ha valaki nagyon autós újságíró akar lenni, az nem jó, mert könnyen megremeg a tolla a kritikus pillanatban, és lehetőleg legyen alternatív egzisztenciája, ugyanebből az okból. Plusz lehessen vele szépirodalomról beszélgetni, mert az átjön egy írásból - hogy mikor jött be a Zsigulira a babás lökhárító, vagy mikor ment ki, továbbá sárhányó vagy sárvédő, engem azóta sem érdekel.

Az volt az alapötlet, hogy az új autós melléklet mögött álló egyik tulajdonos puszipajtása az egyik legnagyobb autóimportőrnek, amelyik majd annyit hirdet, hogy azzal alapban nullán leszünk, a többi meg mind nyereség. Hát, ez bukó lett, nagyon hamar. Talán az első autóteszt után, prompt. Viszont a Totalcarnak két éven belül tévéműsora lett, de nem ám produceri rendszerben, amikor kifizeted a kereskedelmi fél óra műsoridőt, hogy aztán az eladott hirdetésekkel seftelve tartsd el a műsort. Hanem úgy, hogy a tévé kifizeti a gyártási költséget, és szevasz. (Azóta sincs más ilyen.) Így azért könnyebb jó műsort csinálni. A tévé annyit segített, hogy sok importőr végre elhitte, hogy egyáltalán létezik ilyesmi, hogy Totalcar.hu, és a tévéműsor legalább kapott tesztautót, ha az újság nem.

Na de vissza 2000-be, amikor még a kígyós játék volt a menő a rosseb tudja, melyik Nokián, én meg egy olyan henkölt beltéri egységen bírtam nézni a svéd Viasaton a boxmeccseket, amihez postán, papír borítékban kaptam kódváltásonként az új számsorokat. Valami alapcsapat-félét összeszedtek nekem, volt egy ügyvezető, aki például kitalálta a Totalcar nevet, ami szerintem hülyeség, de ma sincs jobb ötletem, úgyhogy már nem fúrom. Valamiért mindkettőnket bevettek a cégbe, talán 2-2 százalékkal, amit nem értettem, mire jó, de vicces volt, mert mindkettőnknek Kulcsár volt a vezetékneve, neki Attila, és az én második hivatalos keresztnevem is Attila, és akkoriban még elég forró volt egy (teljesen másik) Kulcsár Attila fémjelezte brókerbotrány. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy nemrég volt az Indexnél egy dolgozói tulajdon-javaslat, hogy az majd milyen jó lesz, mert mindenki mennyivel lelkesebben dolgozik. (Ez valami ősi menedzser-dogma lehet, gondoltam, amikor valami fantasztikusan lendületes és profi módon raktak ki minket a cégből. Hiába mondtuk, hogy nem kell a körmönfont stratégia, eleinte sem kértük azt a két százalékot. Mert hát ugye az ember alapban lelkesen építi a márkát, aki meg nem, az úgy sem.)

Na szóval ott tartottam, hogy volt már egy alapcsapat, akiket nem tudom, ki szedett össze, de időnként rajta kaptam őket, hogy hátborzongató módon képesek a babás Zsiguli lökhárítókon és sárhányó/védőkön vitatkozni. Szerencsére viszonylag hamar összejött helyettük egy sajtóilag kissé szedett-vedett brigád, ahol lehetett értelmes dolgokról is beszélgetni (zene, kutyák, csajok, autók), viszont szerencsére köztük volt a Totalcar egyfajta talpkőbe oltott mestergerendája, hírszerkesztőnk, Assur, aki azóta is koronánk legszebb gyémántja. Mondjuk neki is megvan a véleménye a babás lökhárítókról, de ő legalább mindig érdekes kontextusba helyezi. Tényleg, Assur, holnap Égéstér, Papp Tibi nem ér rá, mert tesztel, de jön a Becsületesnepper!