Emlékezetes bizniszek: 27 éves Corolla 35 ezres futással

2019 telén járunk. Bent meleg, kint hideg, elég erősen körülvesz már minket a délutáni sötétség, és még mindig nem múlt el az ebéd utáni kajakóma. Csörög a telefonom, 17:55 van, lamentálok néhány csilingelésnyit, mert ilyenkor hívnak az időszopók, akik hosszú negyedórákon keresztül képesek elmesélni életük teljes történetét, hogy végül közöljék, ha egyszer érdekli őket egy autó, újra telefont ragadnak majd, és ismét beszélgetünk majd egy jót, yeah. Amikor ezek a gondolatok végigfutnak az agyamon, előjön az önérzettel átitatott lojalitás, eszembe jut, hogy válaszolni a kötelességem része, és mi van, ha most életem telefonját kapom, mondjuk személyesen az angol királyi háztól egy flotta Rolls-Royce kelet-európai értékesítése kapcsán. Felvettem hát és végül nem bántam meg.

A megszokott pörgetésre ösztönző gyors üdvözlésemet lassú és kimért kommunikáció törte keresztbe. A vonal túlsó végén idősödő, halk szavú úr üdvözölt és kezdte el történetét egy autóról, amelyet újonnan vásárolt menő fizikus korában. 1993. decemberét írtuk akkor, épp felfutóban volt a teletext, szörnyű hírrel szakították meg a Kacsmeséket és még volt hó karácsonykor.

Történetünk főhősét nevezzük Péternek, aki korára való tekintettel megkért, hogy tegyünk kivételt és látogassuk meg őt és paripáját, mert 26 év után az autója eladása mellett döntött, mert orvosa javaslatára nem ül volán mögé többé. Sokan vehetnének róla példát.

Hát lehet erre nemet mondani? Néhány kérdést azért bátortalanul feltehettem a félreértések elkerülése végett, így a reggeli, Mátyás-hegyi érkezés előtt már tudtam, hogy egy 93-as Toyota Corolla 1,3 16V lesz a portéka, viszonylag alacsony kilométerfutással. A Corolla, mint típus igen komoly helyet foglal el szívemben, ugyanis pont egy ilyen volt az első sajátomnak mondható járgányom. Így érdekelt is a téma, ráadásul az azóta már kollégámmá vált barátomat, a szintén típustulajdonos Kareszt is sikerült elrángatnom magammal, mint egyes számú szakértőt.

Hideg és nyirkos idő volt, épp elkezdett felszállni a korai köd, mikor cidrizve toporogtunk a társasház garázsa előtt. A tulajdonos valóban egy svájcisapkás, idős úr a hetvenes évekbeli lakás ajtaján, mikulásszezonon kívülire nyírt fehér szakállat viselt. Felesége szúrós tekintettel figyelt minket konyhájuk első emeleti ablakából. Innen is üdvözöljük, csókolom.

Lassan nyílt felfele a nyikorgó garázskapu, ezzel egy időben állunk elgyengülve vesztette el a gravitációval folytatott, már eleve halva született harcát. Bamm! Ott álltunk egy újként vásárolt, évente szervizelt és eddig mindössze 35 ezer kilométert futott, tepsilámpás Corolla szedán előtt.

Igazi, autó- és márkatisztelőként percekig csak néztük egymást, a Toyotát és a gazdáját. Nem hittünk a szemünknek. A Corolla meg csak állt ott peckesen játékra invitálva, hogy elmesélje nekünk életük történetét. A tulajdonos lassacskán lehajtogatta róla az összes szöszmöszplédet és gondosan eltávolította a csepptöltőt, hogy kitolathasson és jobban megmutassa nekünk féltve őrzött kincsét.

Sorra kerültek elő a papírok, a vásárlást és az előéletet igazoló dokumentumok, a korabeli boardmappába tuszkolt kezelési könyvek, használati utasítások és persze a szervizkönyv. 1993-ban egy doboz sör 30, egyhavi tévéelőfizetés 300, míg egy vadonatúj Lada Samara 470 280 forintba került.

A matatás közben előbukkant készpénzes számla alapján egy szervós, katalizátoros Corolláért zöldesszürke metál színben és négyajtós kivitelben 1 636 000 forintot kellett volna kicsengetni, de már akkor sem érhetett váratlanul egy japán gyáróriást a kelet-európai kedvezmény biznisz, így a 36 ropi percek alatt leesett az ár végéről. Péter elmondása alapján a kilencvenes évek Magyarországán az autós utcakép nem éppen a tokiói vonalat tükrözte, de műszaki beállítottsága révén fontosnak tartotta a minőséget és a megbízhatóságot, ugyanis volt olyan év, amikor akár 4000 km-t is ment. Egyszer. Ezt azért talán egy Samara is kibírta volna, de akkor valószínűleg most nem a megvásárláson, sokkal inkább a megsemmisítésen gondolkodhatnánk.

Néhány hosszabb perc vacillálás után, mert az ember ilyenkor nem teljesen biztos benne, hogy illik-e az ilyet elvenni a jogos tulajdonosától, még akkor sem ha történetesen fizet érte, megegyeztünk. Megegyeztünk abban, hogy az úr nem fogad el azonnali ajánlatot, menjek inkább haza, másnap hívjam fel telefonon egy összeggel, melyen elgondolkodik majd és értesít ha elfogadja. Ez így is történt, egy a mai piaci árakhoz viszonyítva is kiemelkedően magas összeget ajánlottam a régi-új Corolláért, mert tetszett, dolgoztak bennem az első autós emlékek, és az egész szituáció pont annyira volt ritka, mint amennyire úgy éreztem, hogy az ilyen hasonló ügyletek sokat jelentenek szakmai elhivatottságom terén.

Az autó gazdája végül elfogadta az ajánlatot, megírtuk a papírokat, megkaptuk a dokumentációt és néhány nappal később már ment is a tréler a Toyotáért. És hogy milyen volt vezetni? Tökéletes. A Corolla ezen szériája távolról sem menőségével, izgalmával, erejével, vagy eleganciájával ejti rabul felhasználóját. Sokkal inkább az átlag-user számára is azonnal érezhető kitaláltságával, precizitásával és a japán autóipar kilencvenes évekbeli bizonyítási kényszerével. 

Végül elérkezett a válás pillanata, a Használtautó.hu helyett úgy gondoltam felelősségteljesebb értékesítést kíván a portéka, így először a toyotás közösségben hirdettem meg. Néhány perc elteltével elkezdtek égni a vonalak, köztük Csabával Karcagról, aki megígérte, hogy reggel, nyitásra megérkezik érte.

Hallottunk már ilyet, nyugtával dicsértük a napot. Csaba pedig korai ébredéssel, mert betartotta szavát már nyitás előtt a bejáratban állt. Nem voltak kérdések, nem voltak kétségek, egyszer sem hangzott el a “tényleg ennyi a km?” és a “mennyi a vége főnök?”. Csak álltunk együtt és néztük a mindenki másnak tömeggyártott, zöldesszürke, unalmas vasat jelentő darabka japánautós történelmet és tudtuk, hogy ez most egy nem mindennapi üzletkötés.

A huszonhét éves Corolla azóta egyébként köszöni jól van, 35111 km-el indult el tőlünk Karcagra, ahol fűtött garázs várta. Most 36 ezer környékén jár, körülbelül háromhavonta hallok róla. Időközben kapott egy polírt és egy kerámiabevonatot, valamint egy szett gyári új dísztárcsát. Garázsban várja az OT-vizsgát és boldog vagyok, mert a lehető legjobb helyre került, ahogy az első gazdája kívánsága is volt. Ha tetszett a történet, a galériát semmiképp se hagyd ki, sok fotó vár még, ha bármelyik képre rákattintasz!