Ezt köszönheti nekünk a Ferrari

2021.06.19. 06:40

Magyar, de legalábbis osztrák-magyar közreműködés nélkül nem az ágaskodó lovacska lenne a Ferrari emblémája. Az esemény 103 évvel ezelőtt épp a mai napon, június 19-én történt

1918 nyarán még tombolt a háború Európa nyugati és déli frontjain. Délen az Osztrák-Magyar Monarchia erői néztek farkasszemet az akkor már angol csapatokkal megerősített olasz királyi hadsereggel. A monarchia hadvezetése úgy döntött, június 15-én a Piave folyó mentén, 170 kilométeres szakaszon döntő támadást indít az antant csapatai ellen . Az offenzíva megindult. A legnagyobb előretörést a Montello domb körüli térségben sikerült elérni, ahol Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol című könyve alapján (130. o.) a 13. osztrák lövész hadosztály osztrák ezredei mellett csupa magyar ezredek harcoltak. Név szerint: „a 31. hadosztály 32. budapesti, 69. székesfehérvári, 44. kaposvári ezredei, valamint a 17. nagyváradi hadosztály 39. debreceni, 61. temesvári, 43. bánáti és 46. szegedi gyalogezredei.”

Az olaszok magától értetődően nem nézték jó szemmel az előrenyomulást, és tüzérségi tűzzel, valamint repülőgépekről támadták az osztrák-magyar erőket. A repülők között ott volt az olaszok legeredményesebb első világháborús pilótája, Francesco Baracca is. Baracca 1910-ben Modenában végezte a katonai akadémiát, majd a 2. Piemonti Lovassági Ezred szolgálatába állt. Az évszázados múltra visszatekintő, 1692-ben alapított alakulatnak saját címere volt (és van, mert ma is létezik). A címerpajzson piros mezőben egy ezüstszínű ló ágaskodik.

Amikor a múlt század tízes éveiben a katonák felfigyeltek a repülésre, Baracca is átváltott a modern fegyvernemre. Repülőgépére az akkori divatnak megfelelően szinte minden pilóta egyéni azonosító jelet festett. Baracca korábbi ezredének jelét tette gépére, de kissé átalakította. Az ágaskodó lovacska (olaszul: cavallino rampante) piros színt kapott, és mellé – a második lovasezredre utalóan – egy kettes számot is rajzolt. Később, amikor vásárolt magának egy fekete lovat, a gép jelzésében is feketére változtatta a ló színét, elhagyta a kettes számot, és a ló alapja fehér felhőre változott, mintha azt akarta volna üzenni, hogy az égi lovagja.

A megnevezés egyébként nem túlzás, Baracca lovagias katonaként és ellenfélként maradt meg az emlékezetben. A kor pilótaszokásának megfelelően, ha tehette, meglátogatta sebesült áldozatait a kórházban, az elesettek sírját pedig megkoszorúzta. Összesen 34 győzelmet aratott, ebből kettőt az offenzíva megindulásának napján, 1918. június 15-én. Azon kevesek közé tartozott, akik ászpilótákat is legyőztek, köztük két magyart. Az egyformán öt-öt légi győzelmet elért Busa Gyulát és Szepessy-Sokoll Rudolfot.

Baracca 1918. június 19-én ismét felszállt francia gyártmányú SPAD S.XIII-asával, hogy alacsonyrepülésben támadja az előrenyomuló osztrák-magyar erőket, de bevetéséről soha nem tért vissza. Holttestét és gépének roncsait négy nappal később találták meg Montello közelében. Halála körülményei máig sem teljesen tisztázottak. Felmerült, hogy egy osztrák-magyar felderítőgép lőtte le, ám ennek valószínűségét csökkenti, hogy ez az esetek túlnyomó többségében fordítva történt meg. A fordulékonyabb, gyorsabb vadászgép szedte le a lomhább és termetesebb felderítőt. Történészek szerint Baracca végzetét szinte biztosan a földről érkező elhárítótűz okozta, s mivel a térségben osztrák-magyar, de azon belül is főként magyar egységek harcoltak, legvalószínűbb, hogy utóbbiaknak sikerült Baraccát végleg földre kényszeríteniük. (Egyes források kimondottan a 31. Honvéd hadosztály légvédelmi tüzéreinek tulajdonítják Baracca lelövését.) Ezután az ágaskodó lovacska, mint jel, néhány évre eltűnt a szemek elől.

A következő esztendőben, 1919-ben történt, hogy egy Enzo Ferrari nevű, ambiciózus, a modern technika iránt érdeklődő 21 éves fiatalember először tesztpilótának, majd versenyzőnek állt a CMN nevű, rövid életű (1919-1923) autógyárhoz. Egy évvel később átállt az Alfa Romeóhoz, első igazi sikerére azonban még várnia kellett. Először 1923. június 17-én, a Ravenna melletti Savio nevű pályán nyert versenyt. Győzelme felhívta rá a környék előkelőségeinek figyelmét, így kötött ismeretséget Enrico Baraccával, Francesco Baracca édesapjával. Az ő révén közeli kapcsolatba került a családdal, így hamarosan megismerte Baracca édesanyját is. Enzo Ferrari az 1985. július 3-án adott interjúja során így mesélte el a későbbi eseményeket: „Paolina asszony azzal fordult hozzám, hogy: Ferrari, tegye a fiam ágaskodó lovacskáját az autójára. Szerencsét fog hozni.” Az adományozás bizonyítékául a szülők Francesco Baraccát a gépével ábrázoló, aláírt fényképet adtak Ferrarinak.

Ferrari azonban még évekig nem festette autóira az ágaskodó lovacskát. Amikor 1929-ben megalapította saját versenyistállóját, a Scuderia Ferrarit, annak ugyan ez lett a címere, azzal a módosítással, hogy az alapszínt Modena város színére, kanárisárgára változtatta. Ámde autóin, amelyek még mindig a magyar származású Vittorio Jano (János Viktor) által tervezett Alfa Romeók voltak, nem alkalmazta. Ez első ízben csak 1932. július 9-én, a Spa-i 24 órás verseny alkalmával történt meg. És Paolina asszony jóslata bevált! Addig nem sikerült nyerni, de az ágaskodó lovacskát viselő autó elsőként száguldott át a célvonalon. Az Alfa Rómeóval folytatott együttműködés 1937-ig működött, amikor a milánói márka anyagi gondokra hivatkozva visszalépett. Időközben történt, hogy Az akkor már 73 éves Enrico Baracca (Francesco apja) 1927. március 17-én őrgrófi címet és ehhez tartozó címert kapott III. Vittorio Emanuele királytól. A címerpajzson – talán nem meglepő módon - ezüst mezőben egy fekete lovacska ágaskodik.

Két évre rá Ferrari saját autógyárat alapított Modenában Auto Avio Costruzioni néven. A lovacskát ezen sem használták, azt először az 1947-ben bemutatott Ferrari Tipo 125 S-en tüntették fel, ami az első Ferrari is volt egyben. A gyár 1943-ban átköltözött mai helyére, Maranellóba, de a neve csak 1957-ben változott Auto Costruzione Ferrari-ra, és végül 1960-ban a mai nevére, Ferrari S.p.A-ra. Azóta a világ tíz legismertebb emblémájának egyikévé vált a sárga mezőben ágaskodó fekete lovacska, felette az olasz trikolórral.

Ahogy mondják, a történelemben nincs olyan, hogy mi lett volna ha. Kérdés azonban, hogy ha Francesco Baracca nem veszti életét a háborúban, akkor is így zajlottak-e volna az események. Lehet, hogy akkor Ferrari emblémája valami más, talán egy gólya, fogaskerék, vagy dugattyú lett volna? Minden elképzelhető, de végül történt, ami történt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.