Vissza kell vonnom az előítéleteimet, a Leaf meg tudta csinálni a Tapolca-Splitet egy nap alatt. Az autót alul, a feladatot épp ezért túlbecsültük: reggel fél négykor rajtoltunk Tapolcáról, nem sokkal hat után már Zágráb mellett jártunk. Itt rácsaptunk a chademós töltőoszlopra, és Leaf mindössze másfél óra alatt magába rántott újabb 250 kilométernyi áramot.
Úgy, hogy eleve nem nulláról kezdtük tölteni (140 km maradt benne), ez már elég volt a következő oszlopig, a 260 kilométerre fekvő Jasenicénél. Aki sokat jár erre nyaralni, az valószínűleg elment emellett a városka mellett: az autópálya a hegyoldalból hatalmas szinttel ereszkedik, és innen látszik először a tenger. Maga a benzinkút, ahol a töltőoszlop áll, nem egy festői hely, egy zsúfolt, árnyék nélküli autópálya pihenő, de csak az számított, hogy pont jól beértünk.
Tartottam tőle, hogy a második töltés lassabb lesz, hiszen az akku melegedése miatt az autó biztonsági elektronikája hajlamos korlátozni a töltési teljesítményt, de végül nem volt gond. Az oszlop legfeljebb 50 kW-ot képes tölteni, a Mol Plugee applikáció szerint úgy 75%-ig 40 kW felett volt, az utolsó 15%-ra viszont 20 kW környékére esett vissza, ami normálisnak mondható. Bár a második töltést 22%-kal kezdtük meg, másfél óra alatt ismét 90% fölé toltuk az akkut.
A chademo töltőszabványt használjuk, aminek a megfejtésére két változat is létezik: az egyik a charge de move, ami mozgás közbeni töltést jelenti, de mivel nem húzok magammal pörgő kábeldobot, nekem jobban tetszik a másik. A japán Ocha demo ikaga desu ka? Kérdés magyar fordításban annyit tesz Mit szólna egy kis teához? - utalva arra, hogy a töltés mindössze annyi időt vesz igénybe, amíg elfogyasztunk egy teát. A szabványt öt japán autógyártó hozta létre, és akár 62,5 kW töltési teljesítményt is tud, 500 volt egyenfeszültség mellett, 125 amperrel.
Ha az a japán tea tényleg másfél óráig tartana, a híres-hírhedt nipponi gazdasági buborék lejárt rózsapatron módjára pukkant volna ki, de meg kell hagyni, ilyen közel még sosem éreztem magam az élhető villanyautózáshoz. Mert persze, kompromisszum van vele: három órát álltunk, és vélhetően azon is buktunk, hogy a 630 kilométer jelentős részében 100-120 között spórolva mentünk, mégsem érzem, hogy fájt volna. De az is igaz, hogy a második gyorstöltés azért már melegítette az akkut.
Ami fájt, az az ébredés volt reggel háromkor, főleg, hogy feleslegesen tettük. Splitbe délután három után kicsivel érkeztünk meg, a komphoz ötre kellett kiérni, hiszen fél hatra tervezték a kihajózást, de nem akartam kockáztatni, mert elképzelésem sem volt, mire számíthatunk a töltőpontokon. Hát, kényelmesen ideértünk volna egy 5-ös indulással is, az átlagsebességünk kaputól kapuig 80 km/óra körül alakult. A hajnal hármas indulás másik hátránya, hogy Gerivel most több koffeint veszünk magunkhoz, mint a Leaf áramot.
Természetesen számolhattam volna bátrabban, síkon, vákuumban futva akár egy töltéssel is kiadta volna, de egyrészt meg kellett mászni a Velebiteket, másrészt nem akartam rizikózni, hiszen nem csináltam még ilyet. Most a Korculára tartó kompon ülünk, röpke három óra az út tengeren, az autóban maradt 170 kilométernyi tartalék, szóval nem lesz gond, de azért most már remek lenne megérkezni. Holnap innen folytatjuk.
A projekt támogatója a Next-E töltőhálózat és a Nissan.
