A motorja Honda, 25-öt eszik, és 35 millióba kerül
Így csütörtök reggelre végre kipihentnek éreztem magam. Mivel Anti fél egyig hegesztette a mai anyagot, így róla ez nem mondható el. De sebaj, reggel folytattuk posztírást, sőt, éppen be is fejeztük, mire indulni kellett, hogy tengerre szálljunk. Ugyanazzal a hajóval mentünk, amivel előző nap is, de ma megtudtam róla néhány új infót.
Először is, hogy ez egy kimondottan munkahajó, amilyeneket a tengeri olajfúró tornyokon is használnak. Több jó tulajdonsága is van, az egyik például, hogy nem lehet felborítani. Amikor borulásos teszteket végeznek vele, akkor is csak láncokkal és csörlőkkel sikerül, manőverezéssel nem. Ez főleg a mahagóni fedélzetnek köszönhető, ami alacsonyan tartja a súlypontot. Körülbelül 200 lóerős motort lehet rá maximum szerelni, de 175-össel mozog a legjobban. Ezen a korábban említett 150 lóerős négyhengeres Honda dolgozik, nem is rosszul. Nagyjából maximum 80 km/órára képes, de ez körülbelül a duplájának érződik. Igazából már 40 felett is félelmetes tud lenni, legalábbis nagyon izgalmas. Viszont mielőtt szaladnál a boltba, hogy beszerezd a sajátodat, hogy szétcsapasd vele a Balatont, elárulom, hogy kb. 40 millió forint, mire egy ilyen összeáll, de ez a konkrét darab is a használtpiacról származik, így olcsóbban megúszható.
Miközben én kaptam az infókat, fotóztam és úszkáltam a hajó körül a gyönyörű, tiszta tengerben, Anti ismét lemerült.
A búvárkodás fokozottan az időjárásra utalt sport, mert bár az eső például nem számít, hiszen a víz alatt nem leszünk vizesebbek, de az például gond, ha a hajó nem tud kifutni a szél miatt. A mai merülésnek ez lett a vége: a szél miatt nem tudtuk megközelíteni a Blue Hole-t, így egy mélymerülésbe kezdtünk, azaz 30 méternél mélyebb volt a cél. Ahogy arról már tegnap szó volt, nem a mélység határozza meg a merülés élményét, de itt, 30 méter alatt komoly legyezőkorall mezők vannak.
A legyezőkorall, vagy gorgonia pár éve még hatalmas mezőkben terült el a környéken, mostanra ritkulnak. Ennek oka a melegedő víz, amiben egy olyan alga fajta tenyészik, amely ráragad a korallra, és tönkreteszi. Mindenképp látni akartam, még mielőtt az éghajlatváltozás ezt is elveszi tőlünk. A tegnapi merülésnek egy 11,1 literes könnyűfém palackkal mentem neki, ma egy 15 literes acél tartályt kaptam. Nagyobb mélységben az ember több levegőt fogyaszt, ráadásul felfele biztonsági megállókat is kell tartani, ez mind indokolja a többletet. 200 bar-ra felnyomva a 15 literes palackban 3000 liter levegő van. A felszíni, nyugalmi fogyasztás percenként 5-8 liter, óvatos mozgásnál 12, és úgy növekszik, ahogy egyre mélyebbre megyünk.
A süllyedés viszonylag gyorsan megtörtént, kicsivel 35 méter után megtaláltuk a korallokat. Kék volt mind, persze csak azért, mert ebben a mélységben minden kék: ahogy egyre mélyebbre megyünk, úgy tűnnek el a színek. Vezetőnk, Lukas rávilágított a korallokra, és egyből megjelent a jellegzetes, bíbor árnyalat. A korall virágállat, amely utal a színekre és szirmokra emlékeztető tapogatókra, valamint a helytülő életmódra. És amit még sosem láttam természetes élőhelyén: egy rája!
Ilyen mélységből persze komoly körültekintéssel kell felemelkedni. A nyomás hatására az ember vérében megnő a belélegzett gázok oldékonysága, ezért a hirtelen emelkedés, vagyis nyomáscsökkenés hatására főleg nitrogénbuborékok képződnek. A kapillárisokba kerülve ezek megnehezítik a sejtek vérellátását, és a szédüléstől kezdve a halálig elég súlyos problémákat tud okozni.
Szerencsére megelőzhető: az ember kezén ott a számítógép, ami figyeli a mélységet és az időt, és ebből számítja ki, mennyi időt tölthetünk az adott mélységben. Emelkedés közben biztonsági megállókat kell tartani, hogy a nitrogén ürülni tudjon, egy karon hordott számítógép az időt és a mélységet is megszabja, hol, mennyit kell várni a biztonságos emelkedéshez.
Alapvetően tehát elég sok dologra kell figyelni, ha az ember vigyázni akar magára, de ez is hozzájárul a sikerélményhez. És ahogy arról korábban szó volt, annyira más közeg, annyi az új, érdekes felfedezni való, hogy megéri odafigyelni.
A merülés után nem volt sok szabad időnk - ami volt, abban írtuk ezt a posztot - hiszen a mélyből egyből a magasba emelkedtünk, Korčula szigetének egyik legmagasabb csúcsára, a Komra. Ez 508 méter, tehát akár már hegynek is nevezhető, és számomra kimondottan meredek úton lehet feljutni rá. Anti persze még a 40 méteres merülés után is röhögve felszaladt, de ő motor nélküli kétkerekűvel szokott gurulni rendszeresen velem ellentétben, így én eléggé megszenvedtem a túrát, mert a kondim nagyjából egy tengeri uborka szintjén mozog.
Azonban azt kell, hogy mondjam, megérte, hogy kiköptem a tüdőmet, ugyanis a kilátás csodálatos volt. Láttuk az olasz partokat, bosnyák hegyeket, és természetesen Horvátország hegységét, a Velebitet is. A Leaf körülbelül 120 méterre vitt fel a tengertől, ahol is leparkoltunk, és a maradék 388 méter emelkedést lábon hordtuk ki. Lefelé azért könnyebb volt, de tettünk egy pici kitérőt, ahol megnéztünk egy zsombolyt. Ezt én barlangnak hívom, csak az a különbség, hogy ez legfőképp vertikális. Tehát egy lyuk.
A projekt támogatója a Next-E töltőhálózat és a Nissan.:
