Sportautó árán inkább tankot

2022.03.14. 06:38

Általában csillagászati áron kínálják a fegyvereket, például egy páncélelhárító Javelin rakéta ára indítóegység nélkül is körülbelül 175 ezer dollár. Képzelhetjük, mibe kerül akkor egy komplett harckocsi, páncélzattal, motorral, hajtáslánccal és fegyverzettel együtt. Mégis akad olyan, ami egy sportkocsi árából kijön. Mi több, annyira olcsó, hogy egy jobb sportkocsi árából akár többet is vehetnénk. De mint az sejthető, az olcsóság nem a véletlen műve.

Ahogy a legtöbb harceszköznek, a tankoknak sincs megszabott és meghirdetett áruk, az, hogy a vevő végül mennyiért jut hozzá, egyedi megállapodás tárgya. Nagyságrendileg azért belőhető, hogy a világ legkorszerűbb harckocsijai közé tartozó német Leopard és amerikai Abrams darabját például 9-10 millió dollár körül mérik (alapfelszereltséggel). Ez azért már vaskos összeg, ilyen magasságokban csak olyan egy példányban készült új autók találtak gazdára, mint amilyen a Bugatti La Voiture Noire, vagy a Rolls Royce Boat Tail, amelyekért viszont mindjárt 19, illetve 28 millió dollárt tett le egy tehetős vevő az asztalra. Ennek tizedéért, azaz kétmillió dollár körül viszont már egészen széles a választék, kezdve az Aston Martin, a Ferrari, vagy a Lamborghini korlátozott számban készülő kivitelein, de majdnem épp ennyibe kerül például a Pininfarina Battista, míg a Bugatti Chiron ára már hárommillió dollár, de szintén hárommilliót kérnek egy Gordon Murray T50-esért is.

A világ legolcsóbb új igazi, azaz általános rendeltetésű harckocsija a Pininfarina Battistával van egy árban, hiszen kereken kétmillió dollárba kerül. A Tifon, vagy angolosan Typhoon (ejtsd: tájfun) 2a nevű tank annak köszönheti kedvező árát, hogy bár újként árulják, bizonyos szinten mégsem teljesen az. Műszaki alapját ugyanis a világ legnagyobb darabszámban előállított harckocsija, a T-55-ös adja, amiből összesen közel 100 000 darab készült 1947 és 1983 között. Elsősorban az egykori szovjet hadsereg és a keleti katonai tömb, azaz a Varsói Szerződés tagállamai számára gyártották, ennek megfelelően három évtizeden át szolgált a Magyar Néphadseregben is. Végül azonban a világ minden tájára eljutott, és egyes hadseregekben még ma is alkalmazzák. Hajlott korából adódóan ma már nem számít korszerűnek, de egyszerűsége, könnyű és olcsó üzemeltetése, fenntartása miatt továbbra is kitartanak mellette. Páncélvédettségének és tűzerejének fokozásával próbálják modernizálni és továbbra is hadrendben tartani.

A Tifon 2a tulajdonképpen a T-55 minden téren alapvetően modernizált kivitele, legközelebbi rokona a T-55 AGM. Az eredeti T55-öshöz képest csupán a harckocsi teste (a teknő), futóműve és a lövegtornya maradt meg, miközben minden mást modernebbre cseréltek. Sőt, valójában még a páncéltest sem teljesen változatlan, ugyanis a motort is kicserélték, méghozzá egy műszakilag is érdekes szerkezetre. A T-55-öst keresztbe állítva egy hagyományos, 38,9 literes, V12-es, négyütemű, hengerenként négyszelepes, a V-55 jelű kivitelében 580 lóerős szívó dízelmotor hajtotta ötfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltón, valamint a hátsó hajtó lánckerekeknél elhelyezett bolygóműves áttételeken keresztül.

 

Így fordul a T-55

A két bolygómű egyfajta felező szerepét tölti be, és egyben a kormányzást is általuk oldották meg. Ha a vezető például az első fokozat kapcsolása után a két botkormányt egyidejűleg egy kattanásig nyomta előre, a bolygómű alacsonyabb fokozatát iktatta be, és így a harckocsi nagyon lassan haladt előre. Ha a két kart tovább, a második kattanásig tolta előre, a bolygómű magasabb fokozatába kapcsolt és a harckocsi máris gyorsabban haladt anélkül, hogy a sebességváltó karhoz kellett volna nyúlnia. Ezt az erőátvitel minden fokozatban el tudta játszani, azaz olyan volt, mintha összesen tíz fokozat állt volna rendelkezésre. Fordulni pedig például úgy lehetett a tankkal, ha az egyik botkormányt, mondjuk a baloldalit, csak egy kattanásig tolta előre a vezető, a jobbat viszont a másodikig. Mivel a jobboldali lánctalp így gyorsabban forgott, a harckocsi balra fordult. Természetesen ugyanazt a hatást lehetett elérni azzal is, ha a második kattanásban lévő botkormányok közül az egyiket hátra húzta a vezető. A lényeg, hogy a két lánctalp eltérő sebességgel haladjon. A T-55-össel azt azonban nem lehetett megtenni, amire egyes más lánctalpas járművek alkalmasak voltak, hogy az egyik lánctalp előre, a másik hátrafelé forogjon, és így a jármű egy helyben hátraarcot hajtson végre.

Ahogy maga a Tifon 2a alapelemeinek származása is a szovjet időkbe vezet vissza, ez a motorjára is igaz. Az 5TDFMA jelű motor eredetijét - 5TDF néven - a harkivi (Ukrajna) Morozov Tervező iroda kezdte fejleszteni 1955-ben a T64-es harckocsi számára. Ez a motor pedig szinte minden jellemzőjében más, mint a T-55-ös V12-ese. Kezdődik ott, hogy nem négyütemű, hanem kétütemű. Hengereinek száma nem 12, hanem csak öt, és a hengerek is sorban egymás után állnak, nem pedig V alakban. De nem csak úgy simán sorban, ugyanis az öt hengerben összesen tíz dugattyú mozog, minden hengerben kettő-kettő egymással szemben. Lényegében olyan, mintha két öthengeres motorról levennénk a hengerfejet, majd egymással szemben összehegesztenénk őket, a főtengelyeket pedig fogaskerekekkel kapcsolatba hoznánk egymással. Vagyis a motor ellendugattyús rendszerű, két darab, egymáshoz fogaskerekekkel kapcsolódó főtengellyel és turbófeltöltővel. Mivel a hengerekbe az egyik dugattyú által nyitott nyílásokon át nyomul a levegő, a kipufogógázok pedig a másik dugattyú által nyitott nyílásokon távoznak, ezért még szelepek sincsenek a motorban.

 

Így működik az ellendugattyús motor

Dióhéjban összefoglalva a motor úgy működik, hogy amikor a mindkét dugattyú a saját főtengelyéhez legközelebb áll (lényegében az alsó holtponton), akkor az egyik a szívónyílásokat, a másik a kipufogónyílásokat nyitja. A turbó által a szívónyílásokon át benyomott levegő kitolja maga előtt a kipufogógázokat, és egyben feltölti levegővel a hengert. Az egymás felé induló dugattyúk ezután összesűrítik a levegőt, amikor pedig a legkisebbhez közelít a hézag kettejük között (felső holtpont) befecskendezik az üzemanyagot. Ami nem is feltétlenül gázolaj, a motor egyik előnye ugyanis éppen az, hogy többféle üzemanyaggal is eljár.

A motor összlökettérfogata csak harmada a T-55-ös V12-esének, és az is úgy jön ki, hogy míg a furat 120 mm, a löket a dupla dugattyú miatt 2x120 mm. A V12-eséhez képest kisebb lökettérfogata ellenére az 5DTFMA motor teljesítménye 1050 LE, a motor össztömege pedig kicsivel több, mint egy tonna. A hozzá kapcsolódó erőátvitel immár automatikus, és a kormányzás is egyszerűbb, és szervóval támogatott. A legnagyobb sebesség előremenetben 75 km/h, hátramenetben 45 km/h. A fejlődést jelzi, hogy a feleakkora teljesítményű régi T-55-ös csúcssebessége előremenetben nem érte el a 45 km/órát.

A mozgékonyság fontos tényező egy harckocsi esetében, már csak azért is mert ha gyorsabb, akkor nehezebb eltalálni. Legalább ilyen fontos azonban a tűzerő és a páncélvédettség. A T-55-ös ágyúja huzagolt, 100 mm átmérőjű volt, a Tifon 2a-é már sima csövű és 125 mm-es. Bár a méretbeli növekedés nem tűnik soknak, az új ágyú jóval többféle, korszerű lövedék kilövésére képes. Ilyen például az űrméret alatti, leváló köpenyes, szárnnyal stabilizált páncéltörő lövedék (APFSDS-T), vagy a szintén szárnnyal stabilizált romboló repeszgránát (HE-Frag). Ellenséges harckocsik ellen a Tifon 2a irányított páncéltörő rakétát indíthat, míg repülőgépekkel és főként helikopterekkel szemben 12,7 mm-es, a torony tetejére szerelt géppuskájával veheti fel a harcot.

Az ágyú annyiban is modernebb, mint a T-55-ösé volt, hogy automata szerkezet tölti be a lőszert, nem pedig egy katona, így a Tifon 2a személyzete egy fővel kevesebb, négy helyett három lehet. A töltési sebesség 8 lövedék percenként, ami emlékeim szerint körülbelül a leggyakorlottabb töltőkezelők szintjén áll. A leggyorsabbak ugyanis körülbelül 7 másodperc alatt képesek az összes, töltéssel járó feladatot – ágyú rögzítése, lövegzár nyitása, hüvely kiemelése, hüvelyszáj ronggyal letakarása, hogy ne füstölögjön, a következő (körülbelül 40 kilós) lőszer kiemelése a tárból, majd behelyezése az ágyúba, lövegzár bezárása, ágyú rögzítésének feloldása – elvégezni.

Mindez mit sem érne, ha a legprimitívebb páncéltörő lövedékkel, vagy rakétával akár jó messziről ki lehetne lőni, mint a régi T-55-ös egyszerű acélpáncélzatát. A Tifon 2a-t a kumulatív (páncélátégető) és a leváló köpenyes lövedékek hatása ellen részben az összetett, kerámia páncélzat, részben reaktív (ellenrobbanó) páncélzat védi, de további védőeszközök, például ködvető gránátok is telepíthetők rá.

Két, érdekes módon eléggé távoli országban működő cég közös terméke a világ legolcsóbb tankja. Egyikük a harkivi (Ukrajna) Morozov Gépgyártó és Tervező Vállalat, a másik a perui, főként fegyverek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Disenos Casanave Corporation (Casanave Tervező Részvénytársaság). Alacsony ára ellenére a Tifon 2a-ért nem állnak sorba a vevők, eddig összesen négy elkészült példányról tudunk. Sportautóból szerencsére több fogy. Még a drágábbakból is.