Lennél Gorbacsov utódja?
A ZIL-4105, a 4104 páncélozott változata már önmagában is érdekes és értékes, mert csupán 13 darab készült belőle. Az 1,2 millió eurós ár azonban ettől még túlzónak tűnhet, kivéve ha figyelembe vesszük, hogy a konkrét példány, azaz a 41052, korábban Gorbacsov és Jelcin szolgálati limuzinja volt.
Az autó állapota egyébként pazar, mert 1989 és 2007 között főként a Kreml garázsában állt, és összesen 29403 kilométert tettek meg vele az elmúlt 24 évben. A motor 7,7 literes, V8-as, 315 lóerős, de ez az 5500 kilós súly mellett nem mondható soknak. Sőt, meglepő, hogy 190 km/h az elméleti végsebessége. Hogy ezt, vagy akár a 100 km/h sebességet mennyi idő alatt éri el a guruló erőd azt nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy mennyit fogyaszt. Bár ez utóbbi adatot lehet, hogy jobb is, ha nem ismerjük.
Ami az autó belsejét illeti, egy kicsit kaotikus az összkép. A sofőr- és az anyósülés fekete bőrből, a kárpitok, és a hátsó ülések pedig szürke plüssből vannak. Rengeteg fabetét, függönyök és egy kétküllős, krómos kormány, ami erősen az 1950-es éveket idézi.
Abban szinte biztosak lehetünk, hogy ilyen magas áron is gazdára talál a több mint hat méteres szovjet luxusautó, amit a James Edition árul. Azt pedig csak reméljük, hogy az új tulajnál sem kerül sor a páncélozottság tesztelésére.