Markolóval kapkodták össze az új BMW-ket

2016.12.07. 08:10
Szép reggelt december 7-én, az Ambrusok, Amarantok, Ángyánok és Ányosok neve napján. A mai az év 342. napja, egyben egy furcsa egybeesésé: a Pearl Harbor-i csata 75. évfordulója van, és mint olyan, Pearl Harbor nemzeti emléknap az USA-ban, de ez a polgári repülés nemzetközi napja is. Mi más indíthatná szebben a Hidegindítót, mint egy kis kortárs japán metál.

Markolóval kapkodták a BMW-ket

Még vasárnap történt, hogy Dél-Karolinában, a BMW amerikai gyárához közel kisiklott egy tehervonat, tizenkét vagonján összesen 120 X5-össel és X6-ossal. Az autók újabbak nem is lehettek volna, a gyárból épp egy kikötőbe, Port of Charlestonba vitték volna őket, ahonnan meg valószínű a vízen át a kereskedésekbe tartottak. A teljes szállítmány sérült. Azt mondják, az összes autó totálkáros, de amelyik nem, az a videón látható markolós begyűjtés alatt lett az - igazából mindegy: helyből bezúzzák mindet.

Hírsaláta

  • Meghosszabbítják legalább egy nappal a légszennyezettség miatt kedden életbe léptetett forgalmi korlátozást Párizsban és környékén: szerdán csak a páratlan rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban - jelentette be a helyi önkormányzat. Kedden csak a páros rendszámú járművek közlekedhettek, ugyanakkor a tömegközlekedés és a parkolás ingyenes volt a francia fővárosban és a környező 22 településen. A légszennyezettséget ellenőrző intézmény, az Airparif előrejelzése szerint a szálló por koncentrációja - amely közel egy hete magas - szerdán sem fog csökkeni, és az anticiklonális viszonyok miatt hasonló helyzet alakulhat ki más francia és európai városokban is. A fővárosi közlekedési vállalatok igyekeznek minden eszközzel segíteni a helyzet megoldását. A párizsi közösségi kerékpármegosztó vállalat, a Vélib keddre ingyenessé tette szolgáltatásait, és kezdeményezéséhez az Autolib elektromos autómegosztó is csatlakozott. A városi tisztségviselők szerint idén ez a kilencedik alkalom, hogy különösen rossz a levegő minősége Párizsban, de a szálló pornak a riasztási küszöbértéket meghaladó koncentrációja miatt a páros-páratlan rendszámok szerinti közlekedési korlátozást eddig csak háromszor, 1997 októberben, 2014 márciusban és 2015 márciusban írt elő a prefektúra Párizsban. (MTI)
párizs szmog
  • Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautótöltő-állomást a Lidl. A XVI. kerületi János utcai és a VIII. kerületi Hungária körúti áruházaknál üzemelő berendezések állandó jelleggel működnek, a Lidl a töltést maximálisan 50 kilowatt (kW) teljesítménnyel legfeljebb 1 óráig ingyenesen biztosítja a vásárlóknak. A nagy teljesítményű, magyar gyártású ABB elektromos töltőállomásokat háromfajta töltőfejjel szerelték föl, így szinte az összes típusú elektromos autó töltésére alkalmasak. A töltőoszlopok egyidejűleg 2 elektromos autó töltését biztosítják. A most átadott berendezések kiépítése közel 19 millió forintba került. A cég folytatja az elektromos töltőállomások kiépítését, az új berendezések előkészítői munkái már meg is kezdődtek. A Lidl Magyarország a közleményében felidézte, hogy az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet őszi módosítása szerint 2019-2026 között - település és árusítótér nagyságától függően - az üzleteknek az új parkolóhelyeket úgy kell kialakítani, hogy 100 parkolóhely után legalább tízben elektromos töltőállomás legyen kiépíthető a burkolat megbontása nélkül. A meglévő parkolóknál minden megkezdett 100 parkolóhelyből legalább kettőt elektromos töltőállomással kell ellátni. (MTI)
14194426 781f4104e3379002867caf6ec3741bb7 wm
  • A fukuókai után itt az újabb autónyelő kráter. Ezúttal Texasban nyílt meg az út minden előjel nélkül, magába ejtve két autót és megölve az egyik sofőrjét. Egy megrepedt cső a felelős, ami egyrészt kimosta az alapot az út alól, másrészt beterítette szennyvízzel az így keletkezett gödröt. (Index.hu)

Alonso vagy Wehrlein? Esetleg Valentino Rossi?

Ha már a szezon gyenge volt, most kicsit fürödhet a figyelemben a Formula-1. Közel egy héttel a friss világbajnok, Nico Rosberg bejelentése után még mindig nem tudni sem konkrétat arról, ki vezeti jövőre a világbajnok autóját. Az Index tegnap egy alapos cikkben szaladt végig a mezőnyön és az eddigi nyilatkozatokon, amiből annyi jön át biztosan, hogy Bottas-nak kb. annyi esélye van a Mercibe ülni, mint Valentino Rossinak.

A nap videója 1.

Tegnap elindult a 231-es Égéstér-szereplő Önkéntes Mentős Gerzson You Tube-csatornája. A második videó rögtön Winklerről és egy napjáról szól, benne a dragster MZ-s terepmunkával.   

Anno december 7

  • Ma 44 éve indult útjára a máig utolsó holdexpedíció, az Apollo-17, és ma 21 éve, hogy megérkezett a Jupiterhez a Galileo szonda, hogy aztán hat évig keringjen az bolygó körül és olyan remek fotókat készítsen a holdjairól, mint amilyen ez az Europáról. Tizennyolc éve december 7-én 23,8 Celsius fokot mértek New Yorkban, pedig ott ilyenkor már nem ritkák a brutális havazások.

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

A nap 2. videója

A tegnap Petrolicious-a.