Német svájcibicska

Olyan ez, mint a telefonmizéria. 1991-ben, vidéki városban komoly fegyvertény volt, amikor anyámékhoz bekötötték a vonalas telefont. A hasábnyi rádiótelefon, amivel gazdag rosszfiúk hívogatták egymást a Miami Vice-ban, nekünk elképzelhetetlen volt. Aztán öt év múlva röhögtünk az egészen, hiszen a mobil mindenki számára hozzáférhető lett, és könnyedén elfért a zsebünkben. A navigációval hasonló a sztori. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt az autóba szerelhető navigációs rendszer valahol az extralista legvégén figyelt, (már ha fent volt egyáltalán), méghozzá az ár szerint növekvő sorrend szerint.

A csomagolásból kiszabadítva a szokásos kellékek: hálózati és autós töltő, video kábel, USB kábel, headset, autós tartó. Pozitívum, hogy gondoltak azokra a felhasználókra is, akik a videóval akarnak bajlódni (erről később), fekete pont jár viszont, mert az eszközhöz nem adnak tokot vagy táskát. Oké, annyira nem nagy, de zsebben már pont nem fér el.

Az autós tartóval sem voltam igazán kibékülve. Látszik, hogy jól használhatót akartak, a biztonságos rögzíthetőséggel nem is volt gond. Viszont a könnyebb beállíthatóság érdekében csuklós megoldásúra kialakított karral nem voltam megelégedve. Kényelmes távolságra állítva állandóan berezonált, még országúton is. (Budapesten nem csodálkozunk ilyesmin, ugye.) Ha rövidebbre állítottam a kart, nem volt probléma, de nyújtózkodni kellett, ha hosszabbra, alá kellett támasztani, hogy ne rezonáljon. Volt már nálunk teszten ennél nagyobb és nehezebb készülék, ott is megoldották a problémát, gondolom itt is meg lehetett volna.

Elől elegáns fényes fekete keret, alul szálcsiszolt alumínium gombok. De miért csak kettő, az is miért pont a hangerő pluszmínusz kellett hogy legyen? Néhány menünél lehet ugyan használni, de nem jellemző. Úgyis az érintőképernyőt használjuk, akkor meg minek – de így akár nem is kellettek volna. A borítás gumírozott hatást kelt, mintára bőrszerű. Nekem a G-Astra műszerfala ugrott be róla, az volt ilyen.

Csatlakozók rengetegen vannak a készüléken, a legtöbb alul, néhány pedig oldalt. Töltő, aktív töltő, AV in/out, mikrofon, fejhallgató, SD-kártya bővítőhely, USB. Azt tényleg nem értem, hogy ha már van a gépen egy USB csatlakozó, miért kellett külön aljzatot (és töltőt) csinálni? Sok cégnél már évekkel ezelőtt megoldották az USB porton keresztül történő töltést, az Unióban most megy a hercehurca a telefontöltők egységesítéséért, egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem lehetett beállni a sorba.

Bekapcsolás után meglepően gyorsan áll fel a rendszer, megjelenik a főmenü, melyből 2-3 almenü mélységen belül bármelyik funkció elérhető, nincs túlbonyolítva, logikus. A szoftver grafikus felülete szép, egyszerű. Nekem ideális méretűek voltak az ikonok, valaki tán bumfordinak is titulálná őket, én szeretem, ha nem kell kifolynia a szememnek az erőlködéstől. Barátságos pasztellszínek mindenhol, semmi vadító kontraszt. Az érintésérzékenység pont megfelelő, az ikonok és betűk épp elég nagyok, hogy a menüben történő navigáció macera nélkül menjen ujjheggyel is. Stílus (magyarul piszkafa) van a géphez, de igazán csak az internetezéshez kellett használni. Pozitívum volt, hogy elég sokáig bírja az akksi, még bekapcsolt kamerával is majdnem három órán át ment töltés nélkül.

Az apropó, amiért a TravelPilotot ki akartam próbálni, a Blaupunkt által kifejlesztett videó navigációs mód. A dolog lényege, hogy nem a szoftver jeleníti meg a térképet, hanem a készülékbe beépített nagylátószögű kamera képét látjuk, és a navigációs szoftver erre a képre rajzolja fel a menetirány tartásához szükséges jeleket, egyéb információt.