Más világ

Az interneten már hónapok óta keringenek hírek a fejegységről. Fórumokon egészen vad híreket is lehetett olvasni. Csak fokozta a káoszt, hogy egyszerre két nevet is adott neki a Clarion. Amerikában és Japánban DRZ 9255-ös néven fut, Óceániában, és Ázsia más részein HX D2 a típusszáma. Legalábbis a cég helyi honlapjai szerint. Ez így egyszerű is lenne, de én már találkoztam japán piacról származó, és csak japán nyelvű használati utasítással ellátott HX D2-vel is. Mindenesetre az biztos, hogy két szinte tökéletesen azonos fejegység fut két típuszám alatt. Apró eltérés azért van. Az egyik az, hogy az USA változat rádiórésze csak a páratlan frekvenciákat ismeri. A másik, hogy a két modellnek nagyon kicsit más a hangerőszabályzó gumi borításának mintája.

Az általam tesztelt modell Amerikából származik és a DRZ 9255-ös típusszámot viseli. Amikor megérkezett, azt hittem, tévedésről van szó, és egy pár méreten felüli oválhangszóró van a dobozban, annyira nagy kartonba van csomagolva. Kinyitva aztán kiderült, ez nem csak a flancolás miatt van így, hiszen tudjuk, Amerikában mindennek olyan nagynak kell lennie, hogy megvegyék. A doboz térfogata bizony alaposan ki van használva.

Mivel? Például a külső tápegységgel. Merthogy a Clarion DRZ 9255 kétdobozos fejegység. Az otthoni hifiben nem ritka, hogy több dobozba építenek egy erősítőt vagy CD-játszót, de az autóhifiben nagyon nem jellemző. Vagy ha igen, aprócska kis doboz lóg ki a készülék hátuljából, amiben általában valamiféle tápegység kap helyet, és nagyon nem egyszerű begyömöszölni a műszerfalba a többi kábel közé.

A Clarion ennél sokkal tovább lépett. Egy kisebb dísztéglányi DC-DC konvertert alkalmaz, erről üzemel a fejegység. Ennek komoly előnyei vannak, például a nagyobb helyen nagyobb alkatrészeket lehet alkalmazni és a tápegység okozta a rádiófrekvenciás zavar is kisebb, a földelést is zavarmentesebben lehet megoldani. A tápegység jó két méteres kábellel csatlakozik a fejegységhez. Én szépen össze is dugtam a kettőt, és némi rettenettel konstatáltam, hogy nem történik semmi: szó szerint se kép, se hang, csak a lemezkiadás működik. A bekötési rajz alapos tanulmányozása és segélykérő telefonok után jöttem rá, hogy a fejegység hátuljából kiálló milliónyi drót közül még kettőt kell 12 volttal ellátni.

Így már simán életre kelt a készülék, de megfogadtam, hogy a ki-bekapcsoláson kívül mindent csakis a használati utasítás gondos tanulmányozása után fogok megtenni. A méretes dobozban természetesen találunk felszerelő fülecskéket a DC-DC konverterhez, külön táp- és földkábelt szépen felsaruzva, kis védő műanyag harangot, tehát mindent, hogy a felszerelése egyszerű és biztonságos legyen. Viszont ez a kis barna doboz annyira szép, hogy szinte vétek eldugni. Az igényes fémházra nem voltak restek felszerelni egy kis táblácskát, amin egy sematikus rajz mutatja, mi is történik odabenn.

A külső DC/DC konverteren kívül elég csak egy pillantást vetnünk a Clarion DRZ 9255 hátoldalára, hogy meggyőződjünk, ez nem hétköznapi fejegység. Ott vannak először is az RCA kimenetek. Van belőlük négy. A feliratok sem segítenek úgy, mint egy póriasabb modellen. Mert mit is kezdjünk egy olyan kimenettel, amire az van írva, hogy High? Na jó, van olyan is, hogy Mid Front, meg Low Rear, és egy egyértelmű, a Subwoofer Non-Fader, erre csakis a szubládát hajtó erősítőt lehet rádugni. Na de a többi? Tessék csak megnézni alaposan a bekötési rajzot, abból majd minden kiderül.

Érdemes egy pár szót magukról a csatlakozókról meg a kábelekről. A drótok anyaga 99,9999%-os tisztaságú oxigénmentes réz, amit ezüstöznek. Én ugyan jobban szeretem, ha csak RCA kimenetek vannak a készüléken, és nem csapják agyon a hangját tízcentis kanócokkal, de a Clarion legalább megpróbált igényesen választani kábelt ide. A csatlakozók sem a sarki bolt "mindegy, csak olcsó legyen" darabjai közül kerültek ki. Ezek szépen megmunkált, igényes darabok.

A képeket nézegetve persze látszik, hogy van két pár RCA csatlakozó, ami ellenben a hiperolcsó kategóriát képviseli. Ezeket nem pusztán azért rakták a készülékre a Clarion mérnökei, hogy ellenpontozzák az előbb taglalt drótok-csatlakozók minőségét. Nem: ezeknek van szerepük, ezek a bemenetek. Igen, két külső jelforrás is csatlakoztathatunk, ha nagyon akarunk. Ezek az olcsó drótok-csatlakozók azonban üzenetet is hordoznak, valami ilyesmit: dughatsz ide akármit, de én egy hangzásra kihegyezett készülék vagyok, nehogy már ilyen vacak MP3-al, vagy valami kóbor házimozihangzással tessék engem megalázni!

A hátoldalon még ott találjuk a CeNET csatlakozót, hogy más Clarion készülékeket, például a CD-tárat is tudjunk innen vezérelni, az antennabemenet és egy ritkán látható csatlakozó húzódik meg szerényen a sarokban: az optikai digitális ki- és bemenet. Ennek a segítségével egy külső DSP-be juttathatjuk el a jeleket jó minőségben, és mivel autóról van szó, ezért különösen fontos, hogy zavarvédetten.

Persze ez nem olyan fontos. Merthogy ott lapul a réz készülékházban minden, amit egy komoly külső DSP-nek tudnia kell. Például egy nem átlagos digitális-analóg átalakító. Erről tanúskodik az előlap szép hosszú szlogenje is: 96kHz High Sampling Conversion Sound. Ez azt jelenti, hogy a Clarion DRZ 9255, a CD-szabványban szereplő 16 bit/44.1kHz-es értékeknél sokkal pontosabban tud dolgozni a saját 24bites/96kHz-es D/A konverterével. Ez az upsamplingnak nevezett technika az utóbbi időben igen elterjedt lett a hifiben, és az autóba való CD-játszókat sem kerülte el. Érdekes, hogy menüből lehet változtatni, hogy normál vagy upsampling módban működjön a D/A konverter. A Clarion persze vigyázott rá, hogy talán az egyik legnevesebb gyártó, a Burr Brown cég egyik IC-jét használja erre a célra.

Örökké tökéletes?!     Az idők hajnalán, 1983-ban, amikor a Sony és a Philips megalkotta a CD-szabványt, a kor számítástechnikája megfizethető áron tudott 16 bites digitális-analóg konvertereket gyártani - hát ez lett a szabvány az ehhez tartozó 44.1 kHz-es mintavételi frekvenciával. A korabeli reklámok szerint ez már maga volt a "perfect forever", vagyis tökély mindörökké. Ez a szlogen nem csak arra utalt, hogy a CD-lemez szinte örök életű a hagyományos vinilhez képest, de a hangja is sokkal jobb. Azóta kiderült, hogy finoman fogalmazva mindkét érv óriási badarság, tiszta marketingátverés, és azóta már vannak sokkal perfect-ebb és forever-ebb rendszerek. Egy klasszikus upsampler A számítástechnika is rengeteget fejlődött a múlt század nyolcvanas évei óta, és ma már a 16 bit/44.1kHz-es szabvány szörnyen ósdinak és divatjamúltnak tűnik. A D/A konverterek gyártói laza csuklómozdulattal dobnak piacra olyan IC-ket, amik 24bit/96kHz-es szabvány szerint tudnak működni. A fifikás CD-játszók gyártói persze hamar rájöttek, hogy ezeket az elektronikákat is tudják használni. A technikai részletekkel nem untatnék senkit, de röviden úgy dolgoznak ezek a D/A konverterek, hogy a 16 bites kódot trükkösen átkonvertálják 24 bitre, ezáltal csökken a kvantálási zaj, ellenben nő a dinamika, a katalógusokban is jobban mutat a nagyobb szám. A lényeg, hogy sok esetben tényleg jobb hangú készülékek kerültek piacra ezekkel az áramkörökkel. Persze van egy tábor, ami homlokegyenest más nézeteket vall. Néhány ezoterikus japán gyártó kezdte hangoztatni, hogy maradjunk csak a 16 bitnél, de a mai tapasztalatok alapján gondoljuk végig a CD-lejátszást. Ennek eredményeképpen születtek például a kimeneti szűrő nélküli D/A konverterek, és más csodabogarak - jórészük szintén kitűnő hanggal.