Autóhifi nemzet a magyar

Hogy az autóhifi versenyzés mennyire szubjektív sport, azzal akkor szembesültem, amikor az utolsó nap estéjén egy szőke, általam addig soha nem látott, ámde felettébb erélyes hölgy közölte, nem értek a dologhoz semmit, súlyos hibát vétettem a pontozásnál, lejárattam az egész nemzetközi szervezetet, majd az ékes görög betűkkel teleírt szabálykönyvében rámutatott arra a pontra, ami alapján nem kilenc, hanem tíz pontot kellett volna kapnia. Legalább! Az angol nyelvű ugyan nem ezt mondta, és hát a versenyen ez az irányadó, a többi ennek a fordítása, de hát a bírók sorsa már csak ilyen.

A látogatóknak viszont nem erről szólt a verseny. Ők valami látványosságra voltak kíváncsiak - és ezt meg is kapták a BNV F2-es pavilonjában, ami az egyik hazai versenyző szerint a 70-es évek pártgarázsainak a hangulatát árasztotta. Nem tudom. Az biztos, hogy jutott mindenkinek elég hely, áram, napfény, és temperált levegő, és a legfontosabb, ami zárt csarnokokban rendezett versenyeken igazi hiánycikk szokott lenni - kellőképpen csendes környezet a meghallgatáshoz. Még a közben mindenhova bekukucskáló érdeklődők sem zavarták a versenyt.

A leggyakrabban feltett kérdés, hogy melyik autó szólt a legjobban? Hát mittudomén. 200 kocsit meghallgatni nem lehet. Nekem elég volt az a huszonvalahány, amit pontoztam, meg az a tizenvalahány magyar, amibe kicsit belefüleltem, megszakértettem, és a néhány, amire a bírótársaim ajánlottak.

Van aztán erre a kérdésre egy hivatalos válasz is - az az autó, ami a Best of Sound kupát kapja, vagyis a legtöbb pontszámot kapja a hangzásra. Ezt a díjat magyar versenyző nyerte, Kolcsár Zoltán a korábbi versenyripotokban már sokszor megemlített ezüstszínű Fiatjával, és nem is érdemtelenül, tényleg átlagon felül sikerült összelőni a rendszert a versenyre. De hogy tényleg a legeslegjobb lenne, abban még maga a győztes is kételkedett egy cseppet, amikor erről kérdeztem.

A díj       Készül a díj A kétségkívül igen látványos díjak elkészítése két napig tartott két versenybírónak. Egyenként kellett beszerelni a kék ledeket a fém talapzatba, beragasztani a műanyag lapot, majd becsavarozni a hangszórót. Szerencsére idejében elkészültek vele, és a szombat esti bankettre, érkező vendégeket a bejáratnál a legjobb beszerelésért és a hangért járó két különdíj fogadta a bejáratnál. Ellenállhatatlannak bizonyultak, mint másnap reggelre kiderült. A biztonsági őrök elmondása szerint az egyik oroszul beszélő vendég magával vitte a Best of Sound trófeát, és az mind a mai napig nem került elő - így a Totalcar autóhifi fórumon Szkapi néven szereplő győztes csak gratulációt kapott helyette, és ígéretet, hogy pótolják a hiányosságot. A kupára meg kiadták a nemzetközi körözést.

Szerencsére nem csak egy magyar győztesünk akadt. A Fiattal és tulajdonosával szinte csapatban versenyző Csörgő Attila a kezdők között nyert, és a kettejük rendszerének megépítésében oroszlánszerepet játszó Paksi Dénes pedig az egyik hangnyomás kategóriában győzött.

Az eredményhirdetés közben az egyik holland bírótársam azt mondta, a negyedikeknek a legrosszabb. Nem értettem vele teljesen egyet. A másodikoknak legalább annyira rossz. Havasi Zoltán, az igazán kitűnő hangúra sikerült Audi A6 tulajdonosa biztosan velem ért egyet. Ő ugyanis második lett a kategóriájában, úgy, hogy fölényesen a legtöbb hangzás-pontot kapta. Az ebben a kategóriában 16. Szentgyörgyi Gábor a harmadik legtöbb pontot kapta a hangzásra a hihetetlenül eltalált, a bevallottan bolti elfekvő készletből épült Trabantjára, a 17. Paál János pedig a hatodik-hetedik helyen végzett volna az Alpine komponenseket használó, öreg, de kedves régi Mercedesével. Mindannyian sokat buktak az a beépítéssel, vagyis inkább annak a pontozása során. Ez miért is lenne baj, kérdezheti bárki, aki ismeri az EMMA szabályait, és tudja, az installáció is sokrétűen szabályozott, és sok pontot is lehet rá kapni. Igaz, de ennek a kategóriának az volt a neve, hogy "Profi - csak hangzás".

EMMA     Az EMMA , a nemzetközi szövetség szerencsére nem olyan, mint az egyszeri strucc, aki a fejét a problémák elől a homokba dugta. Az EB ideje alatt tartott sajtótájékoztatón már kézbe lehetett venni az új szabálykönyvet, és meg lehetett ismerni azt a CD-t is, amivel az elkövetkezendő két évben a meghallgatások zajlanak. A módosítások, új regulák jórészt a fent említett gondok és hibák kijavítását, elkerülését célozzák. Az új pontozólapokról jobban ki fog derülni, mire is adták pontosan a bírák a pontokat, a lemezen található zeneszámok is könnyebben értékelhetők, és az installációk pontozása is erősen módosult. Aki kíváncsi a részletekre, rövidesen alaposabb elemzést olvashat az újdonságokról a magyar szövetség, a Humma oldalán.

Érdemes megemlíteni a többi magyar indulót is. A profik között Weiszhaupt Pál, Kovács Zsolt indult még, a szakértők között Ónodi Tamás és Pálfi György, a multimédia kategóriában Szabó Tamás, Sebő Roland és a Boombastik csapata, a kezdőknél Dési Tamás, Albercht Dániel, Szita László, Fórizs Gábor és Szegedi Lajos, míg az amatőröknél Csík József, Mező Imre, Kutyifa Gábor, Hódi Csaba, Mindszenti László, Jakabházi Csaba és Jaksa Csaba képviselték a magyar színeket.

Méghozzá nem is akárhogy. Nekem úgy tűnt, kezd kialakulni egyfajta magyar stílus, valami, ami jól megfigyelhető ezekben az autókban. Ez pedig az odafigyelés a részletekre. A magyar installációk nem öt méterről látványosak, és közelről egyre több a hiányosságot, mint sok más versenyzőnél. Az ember minél közelebbről szemlélte a beépítéseket, annál inkább az az érzés fogta el, hogy ezek tényleg jól megcsinált autók.

Ez a hangzásra is igaz. Szinte az összes magyar autót sikerült megfülelnem, és kiderült, hogy hazánk fiai a rendelkezésükre álló komponensekből jórészt jobb hangot hoznak ki, mint az ellenfelek. A külföldi versenyzők jó része, ha egy bíró azt mondja, baja van a magas tartománnyal, elindul a boltba, és vesz egy jobbat. A magyar versenyzők meg leülnek gondolkodni, és utána nekilátnak kísérletezni, hogy is lehetne javítani a meglévő darab finomhangolásával. És ez legtöbbször sikerül is nekik. Emiatt gyakran nem a szabálykönyvnek tökéletesen megfelelő, egy kaptafára készült egyenhangzással találkoznak a bírók, hanem egyéni, saját fülekre, ízlésre alapozott megszólalással. Paradox módon ez a siker záloga, és néha ez a sikertelenség oka is.