Elkészült az európai Mugen Civic

2009.10.24. 08:31

Igazi ritkaságnak ígérkezik a 240 lóerős Mugen Type R, pedig még meg sem kezdték a forgalmazását.

A gyári tuningmesterek által átdolgozott európai Civicet még a nyáron mutatták be és mostanra lezárult a fejlesztés is: az autó készen áll a gyártásra. A vezérműtengelyek cseréjével és a nagyobb kompressziót biztosító dugattyúkkal az alaphelyzetben is 201 lóerős K20A motor csúcsteljesítményét 240 lóerőre növelték, és a maximális nyomaték is 10%-kal lett több. Az erősebb motorhoz önzáró differenciálmű, alaposan áthangolt futómű, látványos és hatékony légterelő-készlet és könnyített felnigharnitúra is jár, azaz nem csak az autó gyorsulásán javítottak, de az úttartásán is. Ráadásul a típus megrendelhető lesz még keményebb hangolású futóművel, kivehető hátsó üléssorral, Recaro kagylóülésekkel és olajhőmérséklet-mérővel is: ezt a csomagot kifejezetten a hobbiból versenypályára járó vevőknek szánja a Mugen.

A rossz hír az, hogy az autó aligha juthat el hozzánk. Egyrészt összesen 20 példányt készítenek belőle, és ezeket is csak Nagy-Britanniában lehet majd megvásárolni, jobboldali kormánnyal. Így valószínűleg hamar gazdára találnak majd az autók – komoly küzdelem várható azért, hogy ki fizetheti ki a bő 38 ezer fontos, azaz több mint 11 millió forintos vételárat. Bár a forgalmazás később kezdődik, a várható érdeklődés már most sejthető abból, hogy a Japánban néhány éve bemutatott Type RR szedán 300 szériapéldányát hat perc alatt kapkodták el.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.