Szeretni kell, de lehet is

Használtteszt: Honda Civic VIII. 1.4 i-DSI i-Shift Entry - 2007.

2020.07.14. 06:08 Módosítva: 2020.07.14. 07:32

A nyolcadik generációs Civic talán az első modern kori átlag-Honda volt, amiről már a megjelenésekor tudtuk, hogy emlékezetes marad. Ufóformája mellett azonban akad valami, ami szintén belevésődött a tulajdonosok emlékezetébe: az angol gyártás.

Rég vártam annyira használttesztet, mint a nyolcadik generációs Civicét. Sosem tagadtam, hogy egy jó dizájn meg tud venni kilóra, de aztán azt sem voltam rest jelezni, ha a kinézet mögött szörnyű a műszaki tartalom (lásd Peugeot 207, Citroën C6 stb). A tojás-Civicet a Honda fanok gyakran szerecsenmosdatták, és meglepően sok tulajdonos kívánta pokolba, szóval kíváncsi voltam, hol az igazság.

Ehhez az Autócentrum Rómaitól érdekes öszvért kaptunk. Az autó orrán Type R logó és hűtőrács díszeleg, pedig valójában a leggyengébb, 83 lóerős 1,4-es i-DSI motor van a motorháztető alatt. A ködlámpák helyét fekete takarólemezek jelzik, teljesen kamu a két hátsó szögletes kipufogóvég is, viszont a belső kárpitozás full bőr. Úgy látszik, a Civic egykori első tulajdonosa pontosan tudta, mit akar.

Ami a formát illeti, sokan gondolták az ufó-Civiről, hogy hamar megunjuk majd, de részemről még ma is simán az egyik legütősebb kompakt dizájn az elmúlt 20 évből. A tojásból ilyen sportos, de nem túl agresszív formát maximum a franciákból néznék ki, de a nyolcadik generációs Civic formatervét japán dizájner (Okumoto Tosijuki) jegyzi. A pengeéles első lámpák, az extra rövid első túlnyúlás és a mindenütt visszatérő háromszög motívumot nehéz megunni. A tesztre kapott példány 13 éves kora és közel 200 ezer lefutott kilométere ellenére egészen jó bőrben van, csak néhány kavicsfelverődés tűnik fel elsőre a motorháztetején.

Belül válik teljessé az űrhajó-érzet, továbbra is azt mondom, olyan, mintha a IX. és a VIII. generációt időközben felcserélték volna. Azért az ablakemelő gombjai felébresztenek, hogy mégiscsak egy 15 éves fejlesztésről van szó. Látszatra néhány apró lepattogzást leszámítva jó bőrben van a belső, a típushibaként emlegetett felső kijelző plexije sem tűnik karcosnak – bár lehet, hogy már cserélték. Jó volt tapasztalni, hogy az ütős dizájn mellé alapvetően jó ergonómia is tartozik, bár a Honda menürendszeréhez már akkor is kockaagy kellett. Gyönyörű az S2000-esből csempészett motorindító gomb, de elég nagy hülyeség, hogy gyújtást kulccsal kell adni, a motorleállítást szintén.

Honda Civic VIII. 1,4 i-DSI i-Shift Entry - 2007. forgalomba helyezési és honosítási költségek*
Vagyonátruházási illeték 27 450 Ft
Forgalmi engedély 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Eredetiségvizsgálat 17 000 Ft
Regisztrációs adó 7692 Ft
Rendszám (párban) 8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 28 éves, budapesti férfi, 4 éves jogsi) 70 620 Ft
Gépjárműadó (éves) 11 285 Ft
* 2020 júliusában érvényes adatok

Ez persze semmi a rém gyenge 1,4-es motorhoz képest. 83 lóerővel is el lehetne lenni, hiszen alig 1,1 tonna a kocsi, de kapott a nyakába egy szörnyű robotizált váltót, ami végképp hazavágja az élményt. Különösen annak fényében fájó  párosítás, hogy a Civic kormányán és futóművén (nem a legkomfortosabb beállításúak) ma is érezni, hogy bennük van a mehetnék. Visszafogottan autózva persze elmegy az i-Shift fantázianevű váltó, de amint rálépünk a gázra, másodpercekig tartó gondolkodásba kezd, az egész művelet annyira kínos, hogy örökre elveszi az ember kedvét a dinamikus autózástól. Azt hiszem, olyan terméket nem szabadna befejezettnek nevezni, amihez ilyen mértékben kell idomulni. Nálam erre a kombóra 8,4 literes átlagfogyasztásokat írt a fedélzeti számítógép, de a Népítélkezők egybehangzó véleménye szerint simán csal egy litert a rendszer.

Jó hír, hogy az első, 2009-es faceliftnél (két lyuk a hűtőrácson és fehér hátsó indexburák) jött az új, 1,4-es i-VTEC motor, ami 100 lóerővel már elfogadhatóbban mozgatta a Civicet, és megfelelő alternatíva azoknak, akik túl soknak tartják a másik polgári benzinmotort, az 1,8-ast. Az egyébként 140 lóerős, de a tulajdonosok szerint csak akkor megy igazán, ha forgatjuk, ami kicsit kényelmetlenné teszi a hétköznapi autózást.

Átlagosságban elmondható, hogy egyik motorral sem a legtakarékosabb autó a Civic, 8-10 literekkel járnak el velük a tulajdonosok és az olajat is szeretik a VTEC-ek. Szerencsére ezen kívül nincsen igazán jellemző típushibájuk, inkább a kuplungszerkezet az, ami viszonylag hamar megadja magát. Volt 1,3-as hibrid is a szedánból, de az egy teljesen más, nemzetközi piacra szánt autó, török gyártással. Az ínyencek az első facelifttel érkező, kétliteres, közel 200 lóerős Type R változattal lesznek boldogok.

Egyetlen egy dízelt kínáltak a nyolcadik generációs Civichez, abból is az addigra már jól ismert 2,2-es i-CDTi motort 140 lóerővel. Az alapvetően tartós dízelre még nem raktak részecskeszűrőt (így csak Euro 4-es), ami mínusz egy drága probléma, viszont aki hosszú távra tervez vele, jobb ha ezzel – és a szigorodó szmogriadó-rendeletekkel – számol. A láncos vezérlésű motor elég jól viszi a kasznit, de különösen alacsony fogyasztásra senki ne számítson. A Spritmonitor.de-n a tulajdonosok hat liter körüli átlagot jegyeznek.

Ennél a tesztautónál elég nagyot kell hunyorítani, hogy átnézzünk a gyenge motor-váltó kombón, de a Civic küzd, ennyitől még valószínűleg nem érdemelte volna ki, hogy a második legkevésbé szeretett generációként, 7,44-es átlaggal szerepeljen a Népítéletben. Még az sem magyarázat, hogy 200 tulajdonos véleménye került bele a kalapba, ami a második legtöbb a típus történelmében. A panaszok többsége a gyártás elején vásárolt autók tulajdonosaitól származik, különösen az első faceliftig bezárólag. Súlyos problémák voltak az összeszerelési minőséggel, és nem csak azért, mert a Hondáktól nem ezt várták a tulajdonosok. A kipróbált autó is ebben az idősávban készült, és bizony zörögnek a műszerfal műanyagjai. Használt autóként már nem olyan nagy csapás, hiszen egyébként egy csendes, kulturált autó a Civic, de megértem, hogy nem volt boldog az, aki annak idején 4-5-6 milliót kiadott a kocsiért.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Alkatrész ára
Akkumulátor Exide 25 506 Ft
Levegőszűrő Nipparts 3 515 Ft
Pollenszűrő Japanparts 4 214 Ft
Olajszűrő Mann Filter 4 919 Ft
Hátsó lengéscsillapító Japanparts 22 396 Ft
Első fékbetét garnitúra Japanparts 12 709 Ft

A műszerfalzörgésen kívül más minőségbeli problémák is akadtak. A látványos, egy nagy plexiként díszelgő ív az autó orrán gyakran megvetemedik, és a kilazulás következtében rázkódás közben leveri a lökhárítóról az egyébként is elég sérülékeny festést. Állítólag ez a probléma a facelifttel megoldódott. Az első lámpák könnyen bemattulnak és sérülékenyek is, csakúgy, mint az alacsonyra rakott ködlámpák és a hátsó szélvédőt kettévágó dizájnelem. Utóbbi súlyosabb esetben beázást is okozhat, amiről a vizes csomagtartó-kárpit árulkodik. Maga a csomagtartó zárja is egy könnyen elhulló darab.

A szerkesztőségben is van egy Civic, az sem volt hibátlan

Lassan két és fél éve, hogy egy 2007-es, 1,8-as Honda Civic büszke tulajdonosa vagyok, és be kell valljam, hogy imádom. Anno a Becsületesneppertől vásároltuk, és sok kérdés már akkor sem volt: az autó rendben volt, emellett az UFO-forma is nagyon bejött. Azóta nagyjából 50 ezer kilométert tettem bele, most van benne olyan 235 ezer. Ezalatt egyszer volt komolyabb baja az autónak: 200 ezer kilométer környékén bármilyen előjel nélkül beletört a váltó kettesbe, az kissé kellemetlenül érintett. De még szerencsém volt, mert el tudtam vele indulni 0-ról, és városban is elvánszorogtam a szervizig anélkül, hogy bárkit feltartanék. Ez bármilyen más fokozatban már nem lett volna alternatíva. A szervizben később kicserélték a megfáradt váltóbowdent, és finomabb lett a gangolás, mint valaha. A művelet 200 ezer forintba fájt.

Ezentúl más probléma nem merült fel az 50 ezer kilométer alatt, és egyszer sem kellett izgulni azon, hogy vajon odaérek-e az úti célhoz. A karosszérián egy-két foltban le van pattanva a fényezés, ez típushiba, de ezen kívül egyáltalán nem látszik, hogy 13 éves. A motor teljesen rendben van, ha nincs is már meg mind a 140 lóereje, akkor is érezni, hogy van benne húzás. Lehet vele menni, na.

Első autónak kaptam, de bárhányadiknak tökéletes lenne.

Ziegler Gergő

Szintén gyakran panaszkodtak a tulajdonosok a belső kijelzők gyenge fényerejére. Egyik népítélkezőnk annyit állítgatta, hogy maga a fényerő-állító gomb is megadta magát. A kijelzők önmagukban sem örök életűek, és ha ez még nem lenne elég, a plexijük is elég könnyen karcolódik. Viszonylag gyakori jelenség még az olajszenzor meghibásodása, amit megfelelő mennyiségű olaj mellett felgyulladó alacsony olajszintlámpa jelez. A lista végén a kézifék áll, amit hol sorjásnak, hol lötyögősnek írtak le a tulajdonosok – végül a Honda visszahívási akcióban kezelte a problémát. Ezen kívül csak a Takata légzsákbotrány miatt hívtak vissza európai Civiceket.

A fentebb felsorolt problémák inkább bosszantóak, mint költségesek, így kézi váltóval, vagy az erősebb motorokkal simán beszállnék egy ilyen nyolcadik generációs Civicbe. Kinézete jól elcsalja a korát, így ma már viszonylag olcsó a beugró ezekbe a kocsikba. Jó nagy a választék (bő kétszáz autó), a sokat futott dízelekhez már egymillió forint környékén hozzá lehet jutni, de másfél millió alatt azt hiszem nem nézelődnék. A Type R már természetesen zsebbenyúlósabb, most 2,7 millióért találtam a legolcsóbbat.

Alternatíva akad bőven GolF V-től, Focus II-n át egészen az első generációs Aurisig. Biztos, hogy mindegyik unalmasabb lesz, és helykínálatban is maximum a Golf, vagy egy Octavia tud a Civickel vetekedni. A megbízhatóság-vonalon szóba jöhetne még a Mazda 3, de ott a rozsdára kell nagyon odafigyelni. Dizájnőrültek a Citroën C4 felé mozdulhatnának el, ha nem lenne abból is sok az istencsapása. Innen nézve simán racionális vétel lehet a Civic – persze csak egy alapos körültekintés és próbaút után.

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Honda Civic VIII. 1,4 i-DSI i-Shift Entry - 2007.
Üzemanyag benzin
Lökettérfogat (cm3) 1339
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 61 (83)
Nyomaték 119 Nm
Könyezetvédelmi besorolás Euro 5
Váltó 6 sebességes robotizált
Végsebesség 171 km/h
Kombinált fogyasztás l/100 km 6,1
Saját tömeg kg 1170
Hosszúság mm 4250
Szélesség mm 1760
Magasság mm 1460
Tengelytáv mm 2635
Csomagtartó 455 liter
Tank mérete (l) 50

A cikkben szereplő autót az Autócentrum Római kínálatából választottuk. Ide kattintva kereshet még hasonló használt Honda Civiceket.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.