536 ezer kilométer, rozsda, sok nyikorgás, és végtelenül szomorú külső. Cserébe annyiba kerül, mint egy középkategóriás telefon.
Akinek nem elég, hogy az egyterűje tágas és praktikus, hanem a külső és a vezetési élmény is számít, jó helyen keresgél.
Mindenki mindenkit óva int tőle, pedig csak a használat körülményein múlik, hogy ez legyen a tuti választás.
Ennyi idősen is lehet egy elegáns brit kívánatos?
A használt Superb a vártnál ritkábban merül fel opcióként a fejekben, pedig ár-érték arányban kevés jobb van nála.
Egy Accord ennyiért is lehet olyan, amiért annyira szeretjük?
Kornél egy UFO Civic után ült át ebbe a Giuliettába, és a mosolya még mindig őszinte.
Az első generációs Boxstert újkorában női autónak tartották, 15 év után értéktelenné vált, most viszont elkezdte felkapni a piac. Nem véletlenül.
A márkaszervizbe hordott, keveset futott, boltba járós bácsi autó létezik, de nem eladó.
21 éves, kicsit fárad már, de mégis jókedvű és egyértelműen azt mondja: messze még a bontó. Ezt tudja egy egyes Fabia, kábé félmillióért.
Videón is megmutatjuk a vágyott BMW-t, amit azóta is referenciaként emleget a fél világ, ha minőségről és kiegyensúlyozottságról van szó.
Egyre drágább, de pont ugyanolyan jó, mint 20 éve. Ha sportautót látsz bele, csalódni fogsz, de utazni isteni vele.
Hibái komolyabbak, mint az áráért várnám, de olyan intenzíven kompenzál, hogy mindent megbocsátok neki.
Kilenc éves, 200 ezer felett futott, modern turbódízel, ami jó eséllyel remek választás? Van ilyen!
A hármas Octavia mindent tud, amit egy átlagos felhasználó elvárhat: tágas, kényelmes, nem fogyaszt és megbízható. Mi kell még?
Nem túl szép, nem túl élvezetes, de amire tervezték, abban nagyon jó.
A Renault Megane még a filléres kategóriában is lesajnált típus, pedig ahhoz képest meglepően jó autó.
A vevők használtan is imádják, az ára felfelé megy. De kell félni a sok kilométertől egy szívó benzines Suzukiban?
Ha nem kell a presztízs, de cserébe érdekel az ötliteres fogyasztás, itt az autód.
Kétliteres szívómotor, 200 lóerő és alacsony tömeg, mindez harapós fékkel és penge futóművel. Lehet ez egyáltalán rossz?
Az autópályán kinek jutna eszébe gyanakodni egy elegáns, metálbarna Superbre. Pedig lehetne, mert ez itt épp 370 lóerős, csak nem látszik rajta.
A használtpiac egyik legkevésbé titkos tippje a Honda Jazz. Nem csoda, hiszen legendásan megbízható, tágas és még keveset is eszik.
Öreg is, a híre se jó, sőt, még a kategóriája is kihalt. Van olyan változata, ami mégis vehető?
Legyen megbízható, egyen keveset, és férjen bele a család. Általános, de nem egyszerűen megugorható elvárások ezek. Egy dízel VII-es Golf kombi vajon tudja?
A TFSI szitokszó, megvenni olyan, mintha hátizsákkal ugranál ejtőernyő helyett: borítékolható, hogy baj lesz. De mit tud valójában 230 ezer kilométerrel?