Koenigsegg Agera: közel az ezer ló
Ha már nem lett Saab-tulajdonos, legalább a sportkocsiját felújította a svéd gyártó. Az alapok maradtak, de a részleteken sokat javítottak, és a 4,7 literes, V8-as turbómotorból is előcsiklandoztak még némi többletteljesítményt.
A CCX-en alapuló új modell az Agera névre hallgat, és bár felismerhetők benne az elődök arányai, a Koenigseggnél vadiúj karbonszálruhát kapott. Az új első légbeömlőkkel elölről halványan emlékeztet a Ferrari F360-asra, a lámpák köré divatos LED-koszorú került, sőt, a hátsó fényeket már kizárólag világító diódák szolgáltatják. Nagyobb diffúzorok, rengeteg karbonszálas elem és gigászi fekete felnik kerültek a sportkocsira, ugyanakkor az arányok, a karakter továbbra is összetéveszthetetlen.
Az autó szíve továbbra is ugyanaz a Ford versenymotorból származó, 4,7 literes, feltöltős V8-as, amelly a korábbi modellekben is dolgozott, de 817 helyett 910 lóerőt, valamint 1100 Nm-es csúcsnyomatékot hoztak ki belőle. Ennek és az 1290 kilogrammos tömegnek köszönhetően 3,1 másodpercbe telik, míg eléri a 100-as tempót – a CCX-szel ugyanez 3,2 másodpercig tart – és elvben 390 km/h felett van a végsebessége. A gyártó szerint az Agera ezzel a Koenigsegg-élmény következő szintjét kínálja, de az az érzésünk, ez is olyan, mint a hifibuzéria legsötétebb bugyrai: már a legnagyobb szakértők is csak sejtik a különbséget. Az autó különleges Michelin gumikkal, állítható ABS-sel, kerámiatárcsás fékekkel és továbbfejlesztett kipörgésgátlóval érkezik.
Az Agera még nem érett meg a gyártásra, de a Koenigsegg szerint nem kell sok hozzá: már csak némi tesztelés van hátra, mielőtt – úgy fél év múlva – megindul a szériagyártás. Az új típust eleinte a CCX-szel és a CCXR-rel együtt gyártják majd, ha lesz is modellváltás, arra csak később kerülhet sor.