Bezár a Mitsubishi Ralliart

2010.03.11. 14:15

A gyári sportrészleg 26 éves pályafutása véget ér: a műhelyeket bezárják, a szakembereket szélnek eresztik, a márkanév pedig legfeljebb olyan sportosabb utcai autókon tűnhet fel, mint a jelenleg is kapható Colt Ralliart.

A japán cég kivonult az autósportból, így a ma már szinte legendaszámba menő sportrészlegre sincsen többé szükség. A Ralliart, ahogy a neve is mutatja, elsősorban raliautókat fejlesztett a Mitsubishi számára. Itt készültek a Starion, a Galant, majd a Lancer rali-világbajnokságon indított változatai, köztük a bajnoki címet zsinórban négyszer, 1996 és 1999 között elhódító Lancer Evo változatok is.

Később, miután a cég hátat fordított a WRC-nek, a részleg már csak a Pajero tereprali-változatainak fejlesztésével foglalkozott, de miután ebből a szakágból is kivonult a márka a gazdasági válság hatására, a tevékenységük már csak a korábban épített versenyautók műszaki támogatására szorítkozott. A Mitsubishi számára így már nem volt értelme fenntartani a különálló vállalatként működő sportrészleget, így inkább bezárják, hogy megspórolják a működési költségeket.

A Ralliartnál a hónap végén húzzák le a rolót, ami egyben azt is jelenti, hogy a közeli jövőben nem várható, hogy a Mitsubishi ismét megjelenjen az autósport bármelyik csúcskategóriájában.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.