Kétmilliárd dolláros nyereség a Fordnál

2010.04.27. 18:01

A detroiti gyártó látszólag túljutott évek óta húzódó válságán, bár még van min javítani.

2,08 milliárd dollár nyereség negyed év alatt – ez a Ford első negyedévének pénzügyi eredménye. Senki nem várta, hogy ennyire jól megy majd a bolt, még a Ford vezetése is fele ekkora nyereséget várt erre az időszakra. Jobban megnézve a tényeket azonban kiderül, hogy nem olyan rózsás a helyzet, mint a számokat nézve gondolnánk. Egyfelől az eredménybe nem számolták bele a Volvo negyed évi veszteségét, pedig ezt még a Ford kénytelen állni, másrészt Európában, ahol pedig 9,4%-os részesedést ért el a cég, csupán 80,5 millió euró profit termelődött, ami a viszonylag magas eladási számok mellett kifejezetten gyenge eredmény.

Ennek ellenére látható, hogy a korábbi mélyrepülésnek vége: míg az amerikai SUV-piac összeomlását követően éves szinten tízmilliárd dolláros nagyságrendű veszteség keletkezett a Fordnál. A gyárbezárások, a takarékossági intézkedések és a kínálat átalakítása azonban eredményesnek bizonyult, így egyelőre úgy néz ki, a válságból a Ford jött ki a legjobb esélyekkel a három detroiti óriás közül. Arra azonban még korai volna fogadni, hogy a cég meg is tudja tartani jelenlegi pozícióját, hiszen a legtöbb piac még most is a túlkínálat jeleit mutatja, így öldöklő a verseny.