2010.10.01. 12:40

Az angolok nem vacakoltak: három kupét és egy négyajtóst állítottak ki a Párizsi Autószalonon. Ilyen tempóval nem is tűnik képtelenségnek a Ferrari és a Porsche megszorongatása.

Gyakorlatilag teljes, vadiúj palettát tervezett a Lotus mérnökgárdája. Az új Esprit vérbeli V8-as szupersportkocsi, az Elan a Porsche 911-es riválisa V6-os motorral, az Elise következő generációja már átlagos felnőttek számára sem tűnik spanyolcsizmának, az Eterne pedig a Porsche Panamera és az Aston Martin Rapide kihívója lesz. A négy újdonsággal a Lotus új stílusa is napvilágot látott. A félhold alakú kilépőnyílás eltűnt az orr-részről, viszont lett helyette agresszív trapéz hűtőmaszk ferde metszésű, keskeny lámpákkal és karcsú, sok éllel szabdalt alapformákkal. Nem különösebben eredeti, viszont kellőképp agresszív, azaz a prototípusok jó arányaival együtt igazán hatásos.

A műszaki alapok az összes típusnál hasonlóak, ami nem is csoda: a Lotus már 2003-ban kifejlesztette a VVA építőkészletet, amire ugyanazoknak az alkatrészeknek a felhasználásával számtalan eltérő méretű és stílusú autó építhető. Eddig maguk ugyan nem próbálták ki az eljárást, de az Aston Martinnak már eladták, ahol VH platformként ismert, és az összes ma gyártott típusban használják. A Lotus a karosszériákat tehát maga fejleszti, futóművestül, fékrendszerestül, a motorokat viszont vásárolják – ha minden igaz, továbbra is a Toyotától jön mind. Az Elise-ben 2 literes turbómotor dolgozik 300 vagy 350 lóerővel, az  Elan négyliteres V6-ost kap 450 lóerővel, az Espritbe és az Eternébe pedig a Lexus IS-F alaposan felpiszkált, 5 literes V8-asa kerül 550 vagy 612 lóerővel. A motorokat természetesen maga a Lotus alakítja át: maguk hangolják a szelepvezérlést, illetve a motorelektronikát, így épül a visszafogott Toyota-blokkok köré telivér sportkocsikba illő, kihegyezett motor.

Az persze jócskán meghaladná a Lotus lehetőségeit, hogy egyszerre dobjanak piacra négy különböző modellt. Ráadásul az Elise felújításába épp az idén öltek egy kisebb vagyont, és az Evora is friss húsnak számít a piacon, így több szempontból is öngólt lőnének, ha elsietnék a fejlesztést. Az Elan, amely lényegében az Evora utódjának tekinthető, valamint az új Esprit 2013-ra válik gyártásra éretté, míg az új Elise és a négyajtós Eterne 2015-től lesz kapható.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.