Stricimobil Dacia Loganból

2010.10.13. 14:21

Épp csak a zebracsíkos üléshuzatok hiányoznak, hogy tökéletes legyen a kép – úgy könnyebb is lenne beleképzelni két hosszú combú, miniszoknyás szőkét a hátsó ülésre.

A Renault olcsó autónak árulja a Logant, így a rétegváltozatok hiányoznak a kínálatból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne használható átépítési alap az olcsó szedán. Nyugat-Európában persze senkinek nem jutott volna eszébe komolyabban átszabni, de Romániában akadt egy vállalkozás, amely elkészítette a kabrió változatot. Az Auto K9 nagy munkát vett a nyakába, hisz nem egyszerű a négyajtós modellből kétajtóst faragni, és úgy kimerevíteni, hogy tető nélkül se roskadjon össze, de az eredmény meggyőző, legalábbis a képek alapján. Egyelőre csak prototípus a Logan kabrió – talán ezért sem készült hozzá semmiféle tető –, de könnyen lehet, hogy ha elég megrendelés érkezik, később akár több is készül majd.

A látvány így is elég meglepő, bár az az érzésünk, a tiszta fehér fényezés egy picit sivár – rózsaszínben, valami feltűnőbb belső kárpitozással talán könnyebben megtalálná a célközönségét.