Fotón a Mondeo-gyilkos Chevy

2011.04.15. 11:14

A Chevrolet Malibu eddig csak Amerikában és a Közel-Keleten volt kapható, de a következő generáció már globális modell lesz, nálunk a kissé már avétos Epicát váltják le vele.

Az amerikai-koreai márkánál keményen dolgoznak rajta, hogy minden kategóriában versenyképes terméket kínálhassanak, Amerikában épp úgy, mint Európában, és próbálnak olyan modelleket készíteni, amelyek a világ minden táján megállják a helyüket. Ott van példának az Orlando vagy a Cruze: mindkettő globális modell, és eddig úgy tűnik, jól fogadta őket mindegyik fontos piac. Most a nagy szedánon a sor: Észak-Amerikában a Malibut kell leváltani, amely ott szokvány családi autónak számít, és a Toyota Camryval, illetve a Honda Accorddal versenyez a vásárlókért. Ugyanakkor Európában az Epica helyett kell valami, amely műszaki alapjait tekintve még mindig az 1990-es évek Daewoo Leganzáján alapul, így egyre kevésbé tűnik versenyképesnek.

Az új modell, amelyet 2012-ben kezdenek majd gyártani, ugyanarra a GM Epsilon II platformra épül, mint az Opel Insignia vagy a Saab 9-5, műszaki szempontból is korszerű, és az első kiszivárgott fotó alapján kifejezetten jó arányú, látványos formatervet kapott. Az autó várhatóan valamivel tágasabb lesz, mint az Insignia, hiszen Észak-Amerikában is meg kell állnia a helyét, de 4,9 méternél aligha lesz hosszabb. Ugyanakkor olcsóbbnak, és anyagválasztás tekintetében is egyszerűbbnek ígérkezik, mint a nagy Opel, hisz Amerikában mindennél fontosabb szempont a kedvező ár, Európában pedig nem lenne szerencsés egy erős vetélytárs az Opel csúcsmodelljének.

A Malibut elsőként, néhány nap múlva tanulmányautóként láthatjuk Sanghajban, a gyártásra kész kivitel pedig 2012 elején érkezik.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.