Halva született, most mégis itt van

2011.07.19. 12:42

A General Motors soha nem tudta eldönteni, hogy mihez kezdjen a Saab márkával. Fejlesztésre sajnálták a pénzt, így inkább kerülőutakon próbálták növelni a keresletet, sikertelenül. Az egyik ilyen hamvába holt kísérlet a 9-6-os lett volna, amely el sem jutott a gyártásig.

Az egyedi prototípus, amelyet a Saab saját múzeumában állított ki, azokból a sötét időkből származik, amikor a svéd autómárka a GM részeként már nagy bajban volt. Két saját modelljükkel, a 9-3-assal és a 9-5-össel képtelenek voltak versenyben maradni akár a Volvóval vagy a Lexussal szemben is, kétségtelen volt, hogy a kínálat bővítése és felújítása nélkül továbbra is feneketlen pénznyelő marad a márka. A valódi fejlesztésekhez persze kellett volna két-három milliárd dollár, és a GM vezetése nem szánt ennyit a Saab feltámasztására, inkább másik, hasonlóan apró rétegmárkájukhoz, a Subaruhoz fordultak, amelynek akkortájt épp a 20%-a volt az amerikaiak kezében. Így készült el a Saab 9-2X, amely lényegében a Subaru Impreza kombi Saab orrú változata volt, és alig két évig volt piacon. A 9-6-os lett volna a második ilyen japán eredetű Saab, amely a Subaru Tribecán alapult volna, de ez már el sem jutott a megvalósulásig, mivel a GM 2005 végén kiszállt a Subaruból.

A Tribeca és a 9-6-os között nincs is más feltűnő különbség, mint az orrkialakításuk, de épp ez lehetett volna a Saab nagy fegyvere. A Tribeca turcsi malacorrával ugyanis annyira csúnyára sikerült - legalábbis a modellfrissítés előtt ez volt a leggyakoribb kritika a típussal kapcsolatban - hogy egy elegánsabb orral a Saab változatnak is lett volna esélye labdába rúgni. Állítólag a svédek még egy rövidebb, háromajtós változat prototípusát is elkészítették, ám ekkorra megszakadt minden kapcsolat a japán partnerrel.

Nehéz lenne megmondani, hogy változtatott volna bármin a 9-6-os, vagy sem, ha végül mégis gyártani kezdik. Ami viszont tény, hogy az elmúlt hat évben a Subaru Tribeca nagyot bukott, a Saab viszont még nagyobbat. Amióta a General Motors továbbadta, a puszta fennmaradásért küzd, és az utóbbi hónapokban már a napi költségek fedezetének kitermelése is nehézségekbe ütközik Trollhattanben. Most a kínaiak bőkezűségében bízik a cég, de azzal, hogy a termelés leállt, és augusztus elejéig nem is indulhat újra, egyre nagyobb az esély a Saab végleges felszámolására.