86 ok a bánkódásra

Azt hiszem, soha nem vártam új autót annyira, mint a Toyota GT-86-ot.  Nem azért, mert az én szeretett Hacsirokum, az AE86 szellemi örököse. Nem azért, mert négyhengeres bokszer, 200 lóval. Vagy mert hátul hajt. Hanem azért, mert végre arról szól, hogy nem kell ahhoz gyorsan menni, hogy jó legyen.

Hihetetlenül elegem van abból, hogy a sportautók az évtizedekkel kényszeresen gyorsulnak, mert úgy lehet eladni a fejlődést, miközben a világunk nemhogy nem gyorsul velük, hanem egyenesen irtja a sportautózás minden lehetséges módját. Húsz éve százhúsz lóerő volt egy sportos autó, és a nyolc alatt százon már jónak számított. Mostanra minden ótvaros dízel cégautó tud ilyen számokat, a sportautóknál meg már ötszáz lóerőre se pislog senki. Hogy a GT-R 2,8 alatt van százon? Hja, hát igen. És akkor?

De mindenki tudja, aki vezetett már autót, mindenki, hogy a számok  nem jelentenek az ég világon semmit. Tényleg semmit. Aki katalógus alapján vesz autót, az meg is érdemli. Az élvezeti autózás akkor kezdődik, amikor a képességek utolsó morzsáit használjuk ki: a motor utolsó 500 fordulatát, utolsó három lóerejét, az utolsó két szénatomot a gumiköpeny és az aszfalt között. Akkor érezzük úgy, hogy mi is számítunk, hogy feléljük a tartalékokat, hogy mindent bevetettünk és beleadtunk, és jó volt. Közúton ezt egy modern sportautóval egyszerűen nem lehet megcsinálni. Milyen ismerősök kellenek ahhoz az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, hogy valaki ki merjen autózni egy 911S-t Mátrafüredre menet? Hogy kiderüljön, jobban megy-e egy C63 AMG egy M3-nál? Ne hülyéskedjünk.

A Toyota azt ígérte a GT-86-tal, hogy visszaadja nekünk, az utolsó vezetni szerető generációnak a játékos autót. Amiből úgy lehet kifacsarni mindent, hogy közben nem záratjuk magunkat örökre börtönbe. Ami nem 230-nál kerül az élvezet i zónájába, hanem 70-nél. Nem tudok ennél szebb ajándékot. A GT-86 volt az első új autó, amiről el tudtam képzelni, hogy megveszem.

Most végre láttam közelről, és kéne. A sziluettje kísértetiesen Maserati GranTurismo, de ez persze jó hír,  az orra és a feneke is kicsit csiricsáré, de nem számít, mert az arányai annyira jók, hogy nem bántó. Valami, ami ennyire kicsike és ennyire kupé, az nagyon rossz már nem tud lenni. És élőben nagyon izgalmasan kicsi, már-már inkább viselet, mint gépjármű.

Kétszáz lóerő mindenre elég, ha nem kell négyszáz kiló felesleges ülésfűtést és sávtartás-asszisztenst cipelni, főleg, ha van hozzá egy jó kézi váltó és egy önzáró diffi hátul. És végre szemmel is meg tudtam róla győződni, hogy nem szereltek rá hiperszéles, őrületesen tapadós gumikat, hanem pont olyannak tűnik, amilyennek lennie kell: valaminek, aminek a csúszáshatára még a fény szökési sebessége előtt átléphető. Olyannak, ami a katalógusban nem mutat jól, mert nincs turbója, amitől bárhány lóerős volna, nincs nyomatéka, mert nem turbós, bizonyára nem gyorsul jobban, mint mondjuk egy Mini JCW vagy egy DS3 Racing, de van rá esély, hogy izgulni és nevetni többet lehet benne, mint bármiben, amit ebben az országban az utóbbi tíz évben gyártottak.

És akkor a rosszkedvem oka: az ár. Assur tudja a brit árát, ami 28 000 font. Az tízmillió forint, és akkor még nem számoltunk a regadónkkal és a muris új áfánkkal. Szóval nálunk 11-12 millió forint környékére sanszos kijönni, ami pont teljesen értelmetlenné teszi az egészet. Direkt kikerestem, az AE86, amiről a nevét kapta, 6995 font volt újkorában, 1984-ben. Nem voltam rest kinyomozni a brit infláció alakulását 84-től mostanáig, és az eredmény az, hogy 18 000  font körül lenne a mai ára, ha arányaiban ugyanannyiba kerülne, mint akkor. Ennek a másfélszeresére lőtték be most, amivel nem egy vidám örömautó azoknak a fiatal hülyéknek, akik szeretnének átizzadt pólóban felérni a Fellegvárhoz telente, hanem egy elég drága kupé. Akinek 12 milliója van autóra, az nem huligánkodni akar egy Toyotával.

Tartok tőle, hogy ezért elég nagy részben a Ghosn által is erősen ekézett jen-árfolyam a felelős. Amióta az FT-86 projekt indult, a jen majdnem 60%-ot erősödött a dollárhoz képest. Szóval kitaláltak és elkészítettek egy 6 milliós autót, ami aztán az árfolyamok szétcsúszása és a mi adópolitikánk miatt 12 milliós lett. Ennyiért meg teljes félreértés az egész. Nagyon szomorú vagyok.