A közönségnek ugyan megmutatták már, hogy hogyan fest majd a 918-as, de a tanulmányautókba még nem a végleges hajtásrendszer került. Azt ugyanis csak most fejlesztik, ebben a látszólag tessék-lássék összedobott autóban.
A tesztelésnek ezt a fázisát általában titokban tartják, nem is véletlenül: a tesztautóban még semmi nem végleges, talán csak a karbonszálas utascella, és a hajtás legfontosabb elemei. Itt még az egyes főegységeket próbálják összelőni, és mivel még olyan változtatásokat is végezhetnek, amelyek akár az autó végleges arányait is módosíthatják, végleges burkolat még nem is készül a géphez. Az orr-részre és az autó hátuljára ugyan ráheftölték a 911-es néhány elemét, de alighanem erre is csak azért került sor, hogy ne csak a kilógó csövek és kábelek kerüljenek a fotókra.
Így is kilátszik az autó oldalán a két nagyméretű hűtőradiátor, a kis V8-as turbómotor viszont eltűnik a hővédő lemezek és a kipufogórendszer alatt. A legfontosabb újdonság, a Williams-féle lendkerekes hibrid rendszer alkatrészeit szintén jól elbujtatták. Az viszont így is érezhető a képek láttán, hogy a hibrid sportkocsi, amelynek a hátsó kerekeit a bő 500 lóerős benzinmotor, az elsőket pedig a fékezéskor visszanyert energiával működtetett villanymotor hajtja, még egy hagyományos szupersportkocsihoz képest is kivételesen összetett szerkezet.
A Porsche célja nem kevesebb, mint hogy elkészítse a világ leggyorsabb utcai hibrid autóját, és ehhez évek óta gyűjtik a tapasztalatokat. Versenypályán már bevetették a rendszer egy változatát, most azonban olyan szintre kell hozni, hogy hosszú távon is megbízhatóan működjön – és épp erre szolgál ez az öszvér. A bemutatót a tervek szerint 2013 szeptemberében tartják, azaz úgy másfél évük van, hogy ebből a Frankenstein-teremtményből gusztusos, kész termék legyen.