Konténerszám viszik a magyar árut Kínába

Egysávos, kivilágítatlan mellékúton visznek, ismeretlen nevű falvakon át, aztán a falvak is elfogynak, és csak a vaksötét erdő marad. A Vivaro fényszórója töredezett szélű aszfalton pásztáz, az utolsó csík térerő is elfogy, már csak a sofőrünk jóindulatában bízhatunk, hogy tényleg az Opel szentgotthárdi gyármegnyitójának a ráhangoló vacsorájára visz minket.

Bizony előfordul, hogy az utolsó pillanatban megijednek a srácok, és a szerződés megkötésénél meggondolják magukat - meséli Kenyeres Gyula, az új motorgyár egyik vezetője, miután végül kalandok nélkül megérkeztünk a díszvacsorára. Budapestről leköltözni Szentgotthárdra lemondásokkal jár, fejti ki, és ez nem mindenkiben tudatosodik az állásinterjún. A legtöbb kolléga környékbeli, tizenöt-húsz kilométeres körből járnak be a gyárba.

Az Opel Gyula elbeszélései alapján irigylésre méltó munkahely. Panaszkodni persze panaszkodnak az alkalmazottak, mint mindenütt, de sokat elmond, hogy a fluktuáció gyakorlatilag nulla. A jelenlegi nyolcszáz körüli létszámhoz képest meglepően családiasnak írja le a hangulatot, név szerint ismerik egymást az emberek, nem kevesen vannak itt a kezdetek óta. A vállalat nem hálátlan, segítik a dolgozók továbbtanulását, mindenkinek lehetősége van a cégen belüli előrelépésre.  Akad néhány srác, aki az úgynevezett fizikai állományban kezdte, mostanra pedig munka mellett elvégezték az egyetemet, és ezzel párhuzamosan fel is kapaszkodtak a ranglétrán.

De a kevésbé ambiciózus melósoknak sem rossz a sora: szponzorálják a menzát, így négy kilóból megvan az ebéd, és a bejárásra is annyi támogatást adnak, hogy hárman-négyen összeállva már nem viszi, hanem hozza a pénzt az ingázás.

Az általános jó hangulat feltehetően jó hatással van a minőségre is. Nem csak az üresen kongó Astra-összeszerelő csarnok miatt döntöttek úgy a németek, hogy ide hozzák az első európai flex gyárukat, hanem azért is, mert elégedettek voltak az elmúlt húsz évvel. A magyarok tartották, amit megígértek, a minőséggel sosem volt gond, és a lefelé ívelő termelésű Family 1 gyárból a legjobb szakembereket át lehet hozni az új flex gyárba.

Csak így emlegetik a helyiek a megnyitóra váró, valójában már a sorozatgyártás küszöbén álló egységet. Flex mint flexibilis, mert nem egy futószalag-szerű gyártósort kell elképzelni, hanem univerzális, könnyen átszerszámozható gépeket, amelyekkel a jövőben három motorcsaládot lehet szinte bármilyen mixben kiturmixolni. Ez óriási előrelépés a kapacitás hosszú távon is optimális kihasználásában, automatizálási szempontból viszont visszalépés.

Sok minden, ami a régi, Family 1-es gyárban teljesen robotizáltan zajlik, emberi kezet igényel a flex csarnokban. Például a legtöbb csavart egy fixen beállított keret helyett rugalmas csápon lógó fejekkel húznak meg, amelyeket rá kell igazítani a csavarra. De a szerszámgépek is könnyen átállíthatók akár benzinesről dízelre, akár kisebbről nagyobb motorra. Így is ötven másodpercenként tud majd kiköpni a gyár egy kész motort, de ettől nem kell hanyatt esni: a régi gyárban például harmincöt másodperc a ritmus.

Ettől viszont még messze vagyunk, egyelőre próbagyártással hangolgatják a gépeket, tökéletesítik a szállítórendszert, a paletták random elakadásával egyelőre sok a gond. Egyből felcsillant a szemem, vajon mi történik a próbagyártás alatt elkészült motorokkal, alkatrészekkel? Gyula itt olyan szakszót vetett be, ami aztán többször visszatért az est során: alaktalanítás után selejtezik a hasznavehetetlen munkadarabokat, vagyis belevágnak flexszel, vagy más módon használhatatlanná teszik őket. Ami pedig kész, használható motor, néha megy a hasonló fázisban tartó autógyárakba, hogy ott szintén próbagyártásra használják őket. Ki van ez találva.

Lehangoló viszont, hogy a magyar beszállítók aránya Gyula szavaival élve egy számjegyű százalékban fejezhető ki. A motorblokk öntvények egy a német-francia határ mentén épült üzemből jönnek, az előmunkált hengerfejek Lengyelországból, az olajteknő Törökországból, és akad kínai beszállító is. De az igazi agyrém, hogy Szombathelyen van például egy kábelgyár, amely az Opelnek is szállít kábelt. Szentgotthárdra mégis Portugáliából hozták a kábeleket, amíg még a motort kábelköteggel együtt szállították.

Hasonlóan bizarr, hogy miközben Európa lassan belefullad a Kínából érkező fölösleges árucikkekbe, a mi kis szentgotthárdi gyárunk megtölt néhány visszafelé tartó konténert motorblokkokkal. Kétszer is rákérdeztem, de így van: a kínaiaknak megéri, hogy egy Németországban öntött, Magyarországon megmunkált motortömböt elhajóztassanak a Népköztársaságba, ahol aztán a GM gyárában összefűzik. Kiszámolták, és olcsóbb, mint felszerelkezni gépekkel arra a pár évre, amíg szükségük lesz erre a motorra. Hamarosan eljutunk a l'art pour l'art szintre.

Azt már az elején leszögezték, hogy magáról a termékről nem árulhatnak el semmit, csak a gyártásról. Nem is baj, ez is éppen elég infó volt levestől desszertig. A csütörtöki ceremónia azt hiszem, egy szép nagy performansz lesz, fekete A8-asokkal, egy T5-össel, egy Astrával meg egy Adammal. Valószínűleg ebben a sorrendben. Arra mindenesetre figyelmeztettek, hogy játékpisztolyt és fénykardot ne vigyünk magunkkal.