Sosemvolt kombi a Toyotától

2012.09.27. 14:46

A Toyota szemmel láthatóan nagy lendülettel szeretné útjára indítani az új Aurist, ezért a Párizsi Autószalonra egyből elhozták a sosem látott kombi változatot is. A Touring Sports nem csak azért újdonság, mert Aurisból eddig csak ferdehátú létezett, hanem a jól ismert Prius-hajtáslánccal ez lesz az első középkategóriás full hibrid kombi is.

Bár az első, kissé előnytelen képeken nem tűnik kimondottan könnyed formatervnek, az Auris Touring Sportsnak minden adottsága megvan a sikerhez. Másfél híján harminc centivel toldották meg a ferdehátú változatot, és ez mind a csomagtér bővítését szolgálja. Arra is ügyeltek a japánok, hogy a puttonyt könnyen lehessen rakodni, ezért nyolc centivel alacsonyabbra húzták a csomagtér peremét. Egyedül a tengelytávhoz nem nyúltak, az változatlanul 2600 mm.

A Toyota hibrid offenzívájának részeként kezdettől fogva lesz belőle hibrid változat is, természetesen ugyanazzal a jól bevált technológiával, amit az első Prius óta tökéletesítenek fáradhatatlanul. Így aztán a hibrid Auris Touring Sports egyedülálló lesz a maga nemében, hiszen ilyen méretű full hibrid kombi egyelőre nincs a piacon. Akinek túl különcködő a Prius, esetleg drágállja a Prius+-t, praktikus kompromisszumot kaphat az új benzinelektromos Aurisszal, amely feltehetően árban is a hibrid Yaris és a Prius közé ékelődik majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.