Az új modellek közül hármat már ismerünk. A Rapid szedán, illetve az Octavia ötajtós és kombi változata már nem tartogat sok meglepetést, de az év második felére három további újdonságot ígér a Skoda.
Az információk a francia Skoda importőrtől származnak, amely az év elejére kiadott egy kis kedvcsinálót. Az időpontok is ennek megfelelően értelmezhetők: a Rapid januárban kerül a francia kereskedésekbe, az Octavia márciusban, az Octavia kombi júniusban. Ugyanakkor augusztusra, októberre és decemberre is ígérnek egy-egy újdonságot, amelyekkel kapcsolatban egyelőre csak találgatunk. Több mint valószínű, hogy a háromból az egyik a sportos Octavia RS lesz, és arra is jó esély van, hogy 2013-ban bemutatják az ötajtós Rapidot. A harmadik, decemberre ígért modell talán a Yeti felújított változata lehet, bár az sem lehetetlen, hogy előbb a Superb kapja meg az új arculatnak megfelelő frissítést.
Akárhogy is lesz, az év végére a Skoda kínálatának fele már maximum egy-két éves modellekből áll majd, egyedül a Fabia marad, amelyet viszonylag hamar fel kell váltani, és valószínűleg erre is sort kerítenek a jövő év első felében.