Nem játék: ez egy tényleg kemény SLK

2013.01.24. 18:14

Sokat sejtető képek és adatok bukkantak fel egy Carlsson-matricás Mercedes SLK-ról. Az SLK 340 névre keresztelt projekt egy valódi versenyautót takar, amelyet a Genfi Autószalonon mutatnak be.

Első blikkre meglepőnek tűnik, hogy pont a Carlsson fogott bele egy kőkemény, hegyiversenyekre szánt autó építésébe - őszintén szólva nem néznénk ki belőlük, hogy a kétes ízlésvilágú optikai tuningról hirtelen átnyergelnének a versenysportba. De amióta kínai kézbe kerültek, úgy tűnik, a pénz nem számít, és a hírverés céljára készülő autó építésével megbízhattak egy igazán profi céget.

Az SLK 340 a svájci Meisel Motorsportnál készül, akik a Merci építéséhez magukhoz vették azt a Martin Burmeistert, akinek Georg Plasa Judd-motoros BMW-jét is köszönhetjük. Így aztán nem csoda, hogy a legfontosabb technikai megoldásokat átvették az utóbbi évek egyik legérdekesebb hegyi versenyekre készült autójából - az SLK-n szinte csak a kasztni más.

A 340-es számból már sejthetjük, hogy a motor 3,4 literes, de érdemes észrevenni, hogy a Judd szívó V8-asa nem kevesebb, mint 610 lóerőt tud, 430 Nm csúcsnyomaték mellett. Az erőátvitelt egy Hewland-féle transaxle-váltóra bízzák, a saját fejlesztésű futóművet KW rugóstagokkal kötik be a csőváz köré épített kasztniba. A versenykész autó mindössze 780 kilós, amivel a Pikes Peaken sem indulnak rossz eséllyel.

A hivatalos közlemény szerint idén csak európai versenyeken szeretnének indulni, hogy rendesen összeálljon az autó, de senki sem lepődne meg, ha nyáron mégis rajthoz állnának a híres coloradói hegyi felfutón. A tavaly végigaszfaltozott pálya ideális lehet a lapos Mercinek, csak a szívómotor jelent hátrányt a nagy magasságban ritkuló levegő miatt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.