Lamborghini: csodás csalódás, egy halott

José Sanchez Rodriguéz sztár volt. Valamikor az 1900-as évek elején tűnt fel Spanyolországban és nagyon hamar ő lett korának Brad Pittje. José ugyanis a világ legjobb matadora volt. Egészen 1914-ig, amíg össze nem akadt a világ leggyorsabb és legaggresszívebb bikájával, Venenóval. A bikaviadalban pedig az a szép, hogy néha a bika győz. José halálos sebet kapott, Veneno örök hírnevet, ma mindkettejüknek szobra van már.

A Lamborghini pedig egy jó névötletet kapott ahhoz az autóhoz, ami tulajdonképpen nincs is, hiszen mindhármat eladták már, potom 3,4 millió eurós áron.

Némiképp csalódtam, amikor nyáltócsámon csúszva megközelítettem a standot. Az ember meglepetéseket és szépséget vár az év első, nagy autószalonján. Pláne úgy, hogy tudtam: négyajtós Lamborghini készül, a csodás Sesto Elemento sem véletlen és ott van az Urus, ami ugyan egy borzalmas SUV-szerűség, na de, mégiscsak egy Lamborghini.

Aztán semmi, csak egy ponyvával letakart sziluett, amiről akkor már mindenki tudta, hogy azt az autót takarja, amelyikből négyet készítettek és hármat már eladtak (a negyediket megtartották maguknak). Ahhoz képest, hogy idén ötven éves a márka és ezzel egy grandiózus rendezvénysorozat zajlik Olaszország-szerte, nos, ahhoz képest a Veneno meglehetősen sovány tisztelgés.

Félre ne értsék, az autó műszaki adatai lélegzetelállítóak: a 6,5 literes V12 kerek 750 lóerőt tud, az 1450 kilós autó 2,8 másodperc alatt gyorsul százra és a hétfokozatú, szekvenciális váltó áttételei egészen 355 kilométer/óra sebességig engedik gyorsulni.

A bibi az egészben az, hogy ez tulajdonképpen egy versenyautó. És egy ilyen menetteljesítményekre képes versenyautó ritkán elegáns vagy szép. Leginkább azért, mert iszonyatos aerodinamikai leszorítóerőre van szüksége és mindent a sebességnek rendel alá. Így a Veneno sem lett egy klasszikus szépség: csupa ív, szárny és diffúzor, állítható hátsó szárnnyal, versenyfékekkel és nyomórudas felfüggesztéssel.

A karbonszálas önhordó vázak köré vékony műanyaghéj került, orra a Formula-1-es autókat idézően csúcsos és nagyon nyitott, a gigantikus fékek és az óriási motor tonnaszámra igényli a friss levegőt, a Lamborghininek mégis meg kellett oldania, hogy minden versenytechnika ellenére az a három vásárló jól érezze magát odabent. Legyen klíma, audiorendszer és légzsákok, érezzék a tényt, hogy éppen valamivel több mint egymilliárd forintnyi eurót adtak egy autóért, amely közúti forgalomba nem helyezhető, viszont nem is FIA-kompatibilis. Tudjuk, a Ferrari csinált már ilyet, és bejött neki, bejött hát a Lamborghininek is, mégis, kicsivel többet vártunk egy ünneplő szupersport-gyártótól.

Gyorsan végigfutottunk hát a standon, ahol a szokásos, márkához kapcsolható termékeket is találtunk: pár százasért tollat, karkötőt és ruházatot, igazán jó minőségben. De sem négyajtóst, sem Gallardo-utódot nem.

Mindegy, velünk nem tolnak ki, Kínában is ott leszünk, amúgy is egyre nyilvánvalóbb, hogy az igazán nagy és komoly világpremiereket oda tartogatják a gyártók.

A négykerekű Veneno pedig a feledés homályába merül, háromdarabos szériánál megesik az ilyesmi. A bika ezúttal is ügyesebb volt.