Erről az Astonról már lekéstél

Azt hiszem, nem csoda, hogy nem mindig értjük, mit miért csinálnak az Aston Martinnál. Ahogy megálltam a frankfurti standjukon a kereskedőhálózatuk térképe előtt, azonnal nyilvánvaló volt, hova szánják autóikat. Kis túlzással annyi dílerük van Angliában, mint egész Európában együttvéve. És ki állítaná teljes meggyőződéssel, hogy tökéletesen érti a britek észjárását?

A temérdek v-betűs nyújtogatott, zsugorított Aston között úgy áll ott a CC100, mint egy valószerűtlen látomás. Valami köze van ugyan a többi autóhoz, de egy kiadós adag tudatmódosító szer mellé mintha szabad kezet is kaptak a mérnökök. Olyan, mint egy dobálós-forgatós masina a vidámparkban, amire csak néhány korlátot szereltek, hogy ne lehessen kiesni. Se szélvédő, se ajtó, se tető, csak néhány szükséges és szükségtelen nyílás fent, illetve oldalt.

Alapja a mellette pózoló metálcitrom V12 Vantage S, tőle örökölte az alumínium teknőt, ami az egész autó csontváza, és a hatliteres, 517 lóerős V12-es motort is. Ünnepi különkiadás a CC100 az Aston századik születésnapjára, viszont nem a britek legelső, brutális szörnyetegeit idézi meg, hanem az 1959-es Le Mans-i győztes DBR1-est. Legalábbis a gyár szándéka szerint - a CC100-as mellett állva sok pajzán gondolat eszünkbe juthat, mit művelnénk vele, de egy cseppet sem érezni retrónak. A színe mindenesetre ugyanaz a zöld, mint a DBR1-esé.

A frankfurti standon a tervezett darabszám mintegy 50%-át képviseli a lenyűgöző CC100-as - ez a példány és egyetlen ikertestvére már gazdára is talált. Az áráról diszkréten hallgatnak a britek, de abban biztosak lehetünk, hogy egy két példányban készült Aston Martin csak jó befektetés lehet.

A minden jóízlésű emberben heves vágyakat felszabadító autó mellett állva majdnem hirtelen kikiáltottam volna minden idők legkívánatosabb Astonának, de aztán eszembe jutott a Zagato. Azt még ez a káprázatos, elszállt tanulmányszerűség, amit valami csoda folytán kiengedtek az utcára, sem érheti utol.