Bemutatták az első villany-Saabot

2014.08.24. 13:46

Bár a NEVS nevű, távol-keleti háttérrel rendelkező svéd vállalat nagy lelkesedéssel fogott bele a Saab feltámasztásába, hamar elvesztették a lendületet, és anyagi problémákkal szembesültek. Ezek a gondok a további működést is kétségessé tették, az egyik beszállító ugyanis felszámolásukat kérte a bíróságon.

A NEVS egyik nagy terve az volt, hogy elektromos hajtáslánccal szereli a Saab 9-3-asokat. A gyártást ugyan tavasszal meg is kezdték, de a 9-3 EV bemutatására egészen mostanáig kellett várni. Külsőre sok változást persze nem láthatunk a benzinesekhez képest, a különbséget a műszaki tartalom jelenti.

Az újdonság villanymotorja 140 lóerő körüli teljesítményre képes, ami tíz másodperc körüli 0-100 km/h-s sprintet tesz lehetővé, a végsebesség azonban nem túl magas: 120 km/h. A potenciális vásárlókat leginkább azonban talán nem is ezek a számok érdekelhetik, sokkal inkább a hatótáv. Az ígéretek szerint egy töltéssel kétszáz kilométert tud megtenni a 9-3 EV Az akkucsomag a kínai Beijing National Battery Technology terméke, és az autó alján kapott helyet.

A most bemutatott példány a tavasszal gyártott prototípus-széria egyik darabja. A gyártó ezzel szeretné bizonyítani, hogy képes megfelelni a piaci igényeknek, ugyanakkor a tesztpéldányok a fejlesztésben is sokat segíthetnek. Kérdés azonban, hogy a NEVS jelenlegi nehéz anyagi helyzetében van-e bármiféle jövője az elektromos modellnek - és egyáltalán: magának a Saab márkának.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.