Az olcsóbb Lamborghini a gyorsabb?

2014.08.27. 14:14

A Lamborghini évek óta két modellt tart a palettáján: egy kisebb, valamivel gyengébb, és így elérhetőbb típust, illetve egy olyat, amely a gyártó tudásának legjavát mutatja meg. Jelenleg az Aventador képviseli a csúcsot, de most egy magazin mérései szerint a fele annyiba - átszámítva úgy ötvenmillió forintba -  kerülő Huracan fürgébb, mint 700 lóerős nagytestvére.

A szerény persze egész mást jelent az olasz gyártó mércéjével, a kisebbik Lamborghini motorja is 5,2 literes, és több mint 610 lóerős. A gyár mérései szerint az 1,4 tonnás autó 3,2 másodperc alatt éri el a százas tempót, míg a 700 lóerős Aventadornak 2,9 másodperc kell ehhez a sebességhez. A Car and Driver méréseiből viszont az derül ki, hogy a Huracan 2,5 másodperc alatt is képes a sprintre, ez pedig több, mint meglepő. Hét tizedmásodperc eltérés a gyári értékhez képest kifejezetten soknak számít ebben a tartományban, olyannak, amelyet már nem lehet a külső körülmények – aszfalt minősége, hőmérséklet – számlájára írni.

Arról sem lehet szó, hogy a Lamborghini ne vette volna komolyan a mérést, hiszen a sportkocsigyártók között presztizskérdés a gyorsulás, épp ezért elképzelhetetlen, hogy ne a legjobb általuk elért időt írták volna a katalógusokba. Ám így sem valószínű, hogy vezélybe kerülnének az Aventador eladásait, hiszen az anyagi helyzet hangsúlyozására a maga százmillió forintos árával még mindig ez a legalkalmasabb Lamborghini.