Milyen autót vesz, aki 15 millió eurót keres?

2014.10.03. 17:36 Módosítva: 2014.10.03. 19:58

Nem tudom, mennyire kellett hátratekernie a 195 centiméter magas Zlatan Ibrahimovicnak új autója vezetőülését, hogy beférjen, de befért. Öt méterre álttam a jelenettől, és onnan úgy tűnt, elég rutinos a srác, ha autóba ülésről van szó. Az idén harmincharmadik évében járó focista idei fizetése 15 millió euró, mégsem a Bentley vagy a Mercedes standján lehetett vele találkozni, hanem a Volvónál. Ahol ő él, onnan nézve nem tűnik kézenfekvőnek bármilyen jármű, amit meg lehet kapni százezer euró alatt.

Az anyavállalatnak semmilyen reklámszerződése nincs Ibrával, a Paris Satint-Germain csatára viszont elégedett lehetett az eddig használt XC70-esével, mert most egy új XC90-et vásárolt helyette. A sztárfocista korábban szerepelt egy volvós reklámfilmben, melyben a kisebbik modellt hirdetik, de az állítólag nem központi projekt volt, vagyis az XC90 nem ajándék, pénzt adott érte, bár nyilván nem a listaárat.

A Volvo standja a legjobb az egész kiállításon, pedig a verseny kemény, hiszen a közönség figyelme tényleg mindent megér a gyártóknak. A szomszédos Renaultnál többszáz színváltó lampion hullámzik fel-le a plafonon, miközben az új Twingo színeit veszik fel, előre programozott koreográfia szerint. Ezt már láttuk Genfben is, ott is jó volt.

A svédek viszont tudják, hogy az embereknek egy órán belül tele van a töke a lampionokkal, reflektorokkal és fejgépekkel, mert azok úgy ontják a meleget lefelé, hogy a tömeg lassacskán összeolvad egyetlen masszává a jellemzően műanyagalapú járműiparral. A Volvo ezzel szemben az évszakok váltakozásairól vetít a fejek fölött, s közben a kivetítővel határolt stand vonalában lágy vízpermet hullik alá, hogy kicsit jobban érezze magát, aki ideér. A középen álló autó környékén néha (attól függően, hogy melyik évszaknál jár a vetítés) eső (videó itt), vagy műhó hullik (videó itt). Ez utóbbi szerintem amúgy fürdőhab, de még nem kóstoltam.

Az XC90-ről Csikós írt korábban részletesen, még nem látni az utcán, május környékén adják át majd az első példányokat. Annyira várják már az új nagy SUV-t a vásárlók, hogy állítólag el is fogyott már a Volvo alapításának évére emlékező 1927 darab First Edition kivitelű, tehát alaposan, az alapárhoz képest úgy tízmillió forintnyi kütyüvel felextrázott autó.

Ibra kocsija nem ilyen, hanem egy sima D5 dízel lesz. Az XC90 akkora durranás a több mint tíz éve bemutatott előd után, hogy szinte nem is látni mást a svédek standján, csak az új csúcsmodellt. A képen egy T8 nevű plug-in hibrid van, melynek összteljesítménye 400 lóerő. A hajtásláncon kívül nagyon érdekes az XC hátsó futóműve is, melyben nem hagyományos rugók vannak, hanem egyetlen keresztlaprugó, melyet speciális műanyagból készítenek. Helytakarékos, tartós, és bevált, a Chevy Corvettekben régóta ilyen van, sőt a 940-es Volvóban is ezt a megoldást alkalmazták annak idején. A Volvónak ez azért lehetett jó most, mert szoríthattak helyet hét teljes méretű ülésnek.

Magyarországon sem kell attól tartani, hogy nem válik az utcakép részévé a legnagyobb svéd autó, hiszen a First Editionből eddig tizenkilenc darabot rendeltek, egyenként huszonhárom millió forintért. Az élet szép.

Érdekli a Párizsi Autószalon többi újdonsága is? Kattintson ide!