2015.02.08. 16:08

Az idei Genfi Autószalon egyik leginkább várt újdonsága az Audi R8 második generációja. Eddig csak annyit tudtunk, hogy körülbelül 60 kilóval lesz könnyebb az elődjénél és várhatóan még erősebb lesz. A technikai megoldások részben a Lamborghini Huracanból érkeznek. Most egy Instagram felhasználónak, dreboognak köszönhetően itt az első álcázatlan kép a sporkocsiról.

Az autó csáposemelőn áll, kerék nincs rajta, a csomagtérfedél sincs a helyén (tudják, az R8 esetében ez az autó orrát jelenti), a tetejéről pedig lelóg egy piros ruha, de így is jól kivehetőek a vonalak. Az első lökhárító teljes egészében látszik, sőt a kocsi jobb oldala is. Ez alapján a kép alapján azt mondhatjuk, hogy a karakter nem sokat változott, de mint megszoktuk, az ördög a részletekben rejlik. Ha megérkeznek az első gyári képek, biztos lesz még min csámcsogni. A kereskedésekbe valószínűleg csak 2016-ban látjuk viszont.

Nem ez az első alkalom, hogy egy típust az Instagramon látunk először, korábban a BMW M2 Coupe prototípusa is a képmegosztón tűnt fel.