2015.03.04. 11:06

A Hondánál az idei a nagy visszatérések éve. Tíz év után itt az új NSX, újra összeállnak a McLarennel a Forma-1-ben, és öt év után jön a negyedik Civic Type-R. Ez mind így, egymás mellett áll Genfben, amiért jár nekik a legerősebb tornasor címe a szalonon. Nem lóerőben, vizuálisan.

Nem kell közel menni az új Type-R-hez, hogy lásd, minden légáramlatnak megvan a helye. Tologatták is eleget a sakurai laboratórium szélcsatornájába, mígnem megkapta az áment, és most ezért a sok belefektetett munkaóráért pirosra verhetik a konkurensek seggét. A botoxolt orr hibátlan, sima mint egy túlfújt lufi, és külön öröm, hogy nem voltak pudingok a koncepcióénál durvább hátsó szárnyat felpakolni rá, ami nélkül sokkal szofisztikáltabb lenne az összkép.

Az alját teljesen síkra fedték, alul csak a diffúzor töri meg a szél útját. A mélyre húzott küszöbszpoiler és az a sok tátongás az orrán se csak parasztvakítás, hiszen ide két dolog kell nagyon: leszorító erő és hűtés. Ne ragozzuk, ez egy vérbeli utcai versenyautó, ahogy azt 350 lóerő alatt kevesen csinálják.

Az efféle hothatcheknél, de úgy általában az ésszerű élményautóknál mindig kulcskérdés a futómű. A Type-R-nél hátul egy préselt csövekből legózott H-alakú torziós rúd adja az alapját, amivel állítólag kb. másfélszer merevebb, mint a közönséges Civic. A japánok ettől remélnek nagy elismerést, de büszkék a Brembo direkt erre fejlesztett 350 milliméteres, négydugattyús féknyergeire is.

A 310 lóerő és a 400 Nm nyomatékhoz elég egy kétliteres, közvetlen befecskendezéses, turbós VTEC, amivel magasan ez a valaha készült legerősebb Type-R. Ehhez jön a hatfokozatú kézi váltó, és meg is van neki a nulla-százas sprint 5,7 alatt.

Groteszk, de ez valahol mégiscsak egy négyszemélyes családi autó, a sportülések mögé szorítva viszont Gagarin se bírná hányás nélkül egy rekordkört. Hátul semmi lábtér, de legalább arcba kapjuk elölről a magas sportülést. Felőlem ki is vehetnék a komplett üléssort, jól jönne még az a tíz kiló fogyás. Elöl minden megvan a raceface-hez, elég ránézni a fordulatszámmérőre, ahol hétezernél indul a piros tartomány.

Első turbómotorjával ez a Type-R rögtön bejelentkezett a hothatchek királyának, amihez azért a Focus RS-nek lehet még szava. A Honda elsőkerék-hajtása eleve hátrány, amin remélhetőleg sokat segít a részlegesen önzáró difi, na meg a két függőcsapszeges első felfüggesztés, ami drasztikus hajtási befolyás-csökkenést hoz a gyáriak szerint. Az eddig mutatottak ígéretesek, a Megane RS rekordját már sikerült lenyomni a Nordschleifén.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.