Felvillantották a következő Mercedest

2015.08.25. 11:41

Negyvennégy év után először készít csúcs-kabroiót a Mercedes: 1971 óta nem készült gyári nyitott változat a legdrágább modellből. Talán az SL védelmében volt így, mindenesetre hamarosan változtatnak ezen, ez a most nyilvánosságra hozott fotó alapján már biztos.

A nyitott változat természetesen kétajtós, és az S osztály kupé változatán alapszik. A helykínálata is hasonló, négy személy ülhet benne, bár amennyire ez az egy szem fotó alapján egyáltalán megítélhető, hátul nem lehet valami nagy öröm az utazás, hisz az ülések mélyen vannak, és a lábtér sem tűnik bőségesnek. Cserébe a tervezők mindent elkövettek, hogy senki ne fázzon a nyitott S osztályban, legalábbis ezt szolgálja az Aircap és az Airscarf rendszer. Az előbbi a fejek fölé fújt meleg levegővel választja el az utasokat a külső, hűvös légáramlattól, míg az utóbbi az utasok nyakát melegíti hasonlóképpen. Emellett hátul is fűthetőek az ülések, ami hüvösebb időben szintén kellemes lehet.

Csak sejthető, hogy az S Cabrió vászontetős lesz – legalábbis semmi nem utal rá, hogy drága és nehéz összecsukható keménytetőt alkalmaznának az új típusban. Többet egyelőre nem tudunk, de ez hamarosan változik majd, hisz a Frankfurti Autószalonon már élőben is látható lesz a Mercedes nyitott csúcsmodellje.