Gyári képeken a tetejétől fosztott S osztály

2015.09.03. 10:58

Egyelőre ugyan csak interneten, de végre hivatalosan is bemutatta az S osztály kabrióváltozatát a Mercedes. A németek minden idők egyik legszebb és legexkluzívabb autójaként hivatkoznak az új modellre. Az első gyári képet  néhány hete tették közzé , de a teljes leleplezéssel sem bírták már kivárni a Frankfurti Autószalon kezdetét.

 

A formavilágot tekintve természetesen szoros a rokonság a kupéval. A lehajtható tető viszont négy színben rendelhető: a feketén kívül bézs, sötétkék és sötétvörös is lesz belőle. A nyitáshoz és záráshoz még a nagy méret ellenére is mindössze húsz másodpercre van szükség. Mindezt 60 km/h-s sebességig tehetjük meg.

A beltér szintén nagyon hasonló a kupééhoz, újdonságot leginkább a Thermotronic intelligens klíma jelent. Ezzel kívánják biztosítani, hogy mind nyitott, mind pedig zárt tetővel kellemes hőmérsékletet tudjanak teremteni az autóban utazók. A kárpitozás lehet bőr és nappabőr is. Extraként fűthető ülést, szintén fűthető kartámaszt és multikormányt is kérhetnek a vevők.

Az alapmodell az S500 Cabrio lesz, amelybe 4,7 literes, ikerturbós V8-as kerül, 455 lóerővel és 700 newtonméteres csúcsnyomatékkal. Az S63 AMG és az S63 AMG 4Matic 5,5 literes V8-ast kap, szintén két turbóval. Itt már 585 lovas teljesítményről, és 900 Nm-es nyomatékról beszélhetünk. Utóbbi összkerékhajtással érkezik, ebben a konfigurációban a 0-100 km/h-s sprinthez sincs szükség többre 3,9 másodpercnél.

A nagyközönség először a hamarosan kezdődő Frankfurti Autószalonon láthatja élőben az S osztály Cabriót. Németországban decembertől már rendelhető is lesz a modell, az első példányokat pedig tavasszal szállítják le.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.