Ez a vadonatúj Renault Mégane
A Renault a Talisman mellett még egy nagy dobást tartogat a Frankfurti Autószalonra: a Mégane negyedik generációját, amelyről most kiszivárogtak az első képek.
Azt korábban is hallottuk, hogy ezt a generációt komolyabbnak szánják a korábbiaknál, és a Renault gárdája állta is a szavát. Az új Mégane-ban erősebben érvényesül a márka egyen-arculata, mint bármelyik elődjében, érdekes, egyéni részletekből viszont mintha kevesebb lenne, mint korábban. A kiszivárgott fotósorozat alapján az autó orra lényegében ugyanazt a karaktert hordozza, mint az egy számmal nagyobb Talismané, sőt, a hátsó lámpákhoz sem kerestek más formai ötletet. És már a Talisman sem tűnt nagyon egyéninek.
Oldalról talán a masszív hátsó sárvédő-szélesítések visznek némi egyéniséget az autó megjelenésébe, de az az érzésünk, hogy afféle francia VW Golfnak szánják az új Mégane-t, amely már nem elsősorban a formájával hódíthat. Nem tudni, mennyire válik be ez a taktika, hisz a riválisok nagy része is hasonló irányba fejlesztett az elmúlt években.
Bár a bemutató még hátra van, annyi biztos, hogy a műszaki alapokat már az egységes CMF padlólemez adja, és a motorválaszték is a Renault-Nissan szabványos palettájáról származik majd, ami nagy eséllyel 1,2 és 1,6 literes turbós benzineseket és 1,6 literes dízeleket jelent majd.