Három év múlva jöhetnek a szlovák Land Roverek

2015.12.12. 12:57

Bár a hírek szerint egy ideig Magyarország is versenyben volt, végül Szlovákiát választotta új beruházásához a Jaguar Land Rover csoport. Az augusztusi bejelentés értelmében azért döntöttek Nyitra mellett, mert kivételesen erős a környék beszállítói háttere, és fejlett a közlekedési infrastruktúra is. A gyártás 2018-ban indulhat meg.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

A beruházás hatalmas összegből, mintegy másfél milliárd dollárból valósulhat meg. Közvetlen munkalehetőséget jelent majd 2800 embernek, de ha ehhez hozzászámoljuk még a beszállítói hálózatban, és egyéb közvetett módon létesülő munkahelyeket, akkor egészen jelentős számot kaphatunk majd. Induláskor évi 150 ezres kapacitással működhet a gyár, de a későbbiekben ezt megdupláznák, és 300 ezer autót állítanának elő évente.

Arról azonban továbbra sincs hivatalos bejelentés, hogy mely modellek készülhetnek Szlovákiában. Az biztos, hogy több típusról lesz szó, a gyáriak annyit ugyanis elárultak, hogy egy teljesen új, alumínium karosszériás modellcsalád érkezik a nyitrai üzemből. A találgatások szerint az egyik legvalószínűbb a Defender utódjának szlovákiai gyártása. A DC100 nevet viselő kis terepjárót elsősorban közúti használatra szánhatják.

A későbbiekben nem kizárt, hogy a Land Rover modellek mellett kisebb Jaguarokat is szerelnek majd össze északi szomszédunknál. Ez adott esetben egy elsőkerékhajtású, kompakt gépet jelentene, amely az Audi A3, 1-es BMW és Mercedes A osztály riválisa lehetne.

Az indiai Tata fennhatósága alá tartozó Jaguar Land Rover üzeme egyébként a negyedik autógyár lesz Szlovákiában. Pozsonyban Volkswagenek, Nagyszombatban a Peugeot-Citroën autói, Zsolnán pedig Kiák készülnek. Tavaly összesen közel egymillió autó gördült le a gyártósorokról az országban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.