A beteg neve: kőgazdag autós
Néhány év alatt eljutni a BMW-Mercedes tengely középszerűségéből a Rolls-Royce-ig, majd észrevenni, hogy a csúcsról már nincs hová szökkenni, na ettől az érzéstől retteg, aki valaha drága autók birtoklásáról álmodott. A nagyon gazdag embernek is szüksége van egy következő lépésre, olyan nincs, hogy évekig ugyanabban az autóban páváskodik, majd egy nap ráhúzzák a szemfedőt. Vagy ami még rosszabb, naponta szembejön vele az úton egy, az övével azonos autó.
Itt Svájcban sokan járnak átlagos kocsikkal, a minap még öreg Mitusbishi Galantot is láttunk mozgás közben, de szintén ebben a falatnyi országban ragadt be néhány embernél olyan sok pénz, amit már nagyon nehéz autóba ölni. Ezért érthető, hogy Kourosh Mansory 1989-ben éppen itt alapította meg kis átépítő műhelyét, ahol mostanra mindennel foglalkoznak, ami exkluzív és igényes.
Az ötven-százötvenmillió forintos ársávban most az aranyozás a menő. A Genfi Autószalonon kiállított autók legszomorúbbika Rolls-Royce Wraith volt valamikor, de többé már nem az, és a cég minden átépítésével eltűnik egy-egy példány valamely luxus- vagy sportkocsiból, hogy ízlészombiként létezzen tovább.
Tökéletesen meg tudom érteni, hogy a gyártók logóit el kell tüntetni egy ilyen beavatkozás után. Nézzenek rá az óarany-selyemfehér hintóra és önökben sem marad több kérdés. Odabent aranyozottak a gombok és kapcsolók, valamint az amúgy krómezüst díszcsíkok és fedelek. Mivel volt még egy kupica arany a szórópisztolyban, hát learanyozták a biztonsági öv csatját, az első sárvédőből kihúzható esernyő nyelét és az ajtóreteszt, továbbá a központi menüvezérlő tekerőjét. Mást talán csak azért nem, mert a zongoralakk műanyagok otrombán ledobták magukról a nemesfémet. Az is megér néhány könnyet, hogy mennyire gagyi eleve néhány gyári elem egy mai Rolls-ban, de erről Csikós cikke után azt hiszem kár bármit is mondani.
A Mansory állatorvosi lovának orrából sem áll már ki a viharnak feszülő Emily szobrocska, van helyette kristály pálmalevél, amelyet a tövétől fehér LED-del világítanak meg. Így üzeni a világnak, hogy kedves jobbágyok, nekem jutott egy a 999 példányban létező Palm Edition-ből. Az autó egyedi megrendelésre készül, ám ha valaki visszafogottabbat szeretne, vehet magának finoman giccses Tesla Model S-t, sok-sok zöld csíkkal. Aki pedig nagyon de nagyon gyorsan akar menni, lecsaphat a Ferrari 488-alapú Mansory Siracusa 4xx-re, amelyet vidám mattsárga fényezéssel és sok steppelt bőrrel tettek olyanná amilyen. Áttörés a motorterében, hogy találtak valahol 129 lóerőt, és a tuning után egy tizedmásodperccel, vagyis 2,9 helyett 2,8 alatt gyorsul százra a 790 lóerős sportautó-tetem.
Megint mások terepjáróba vágynak, ők lecsaphatnak a piros-fekete Mercedes G-osztályból épített valamire, amelyben olyan sok a vérvörös bőrbelsőben felbukkanó random facsavar, mint egy amatőr felnőttfilmes díszletlakásban. Nem az a dermesztő ezekben a Mansory-féle autókban, hogy létezik ember, akinek az ilyesmi tetszik, hanem, hogy amihez a cég hozzányúl, azt nem mindig tudja legalább az eredeti minőségben továbbadni, és fájóan sok az összecsapott vagy kitalálatlan részlet. Azért kíváncsi vagyok, mi jön majd az idei modellek után.
Mansory úrnak és csapatának rengeteg ötlete lehet még. A róla elnevezett folyóiratban látom, hogy repülőgépeket is szépítenek, ott is ráálltak az aranyozásra, de egyedi igényekkel is fordulat hozzájuk bárki, hiszen hiába állsz már eleve az élet tetején, a Mansory megmutatja, hogyan tovább.
