Megmutatták a Rolls-Royce terepjárót

2016.12.02. 06:22

A Rolls-Royce egy ideje már dolgozik saját SUV-ján, és úgy döntöttek most közölnek egy fotót az egyik prototípusról. Az álcafólia ugyan rajta maradt, de így is érzékelhető, hogy mekkora tégla lesz a világ egyik legdrágább utcai terepjárója.

Tavaly mutatták meg először az autó új főegységeinek tesztelésére szánt öszvért, megkurtított Phantom karosszériába öltöztetve, de ez az első alkalom, hogy már a végleges karosszériát láthatjuk, ha álcázva is. Aki nagy meglepetésre számított, csalódni fog: a terepjáró stílusa láthatóan illeszkedik a márka aktuális modelljeihez: hatalmas, egyszerű vonalvezetésű doboz lesz, igaz, magasabb és rövidebb, mint eddig bármi a kínálatban.

A fejlesztés persze még messze nem ért a végére. A gyáriak elárulták, hogy karácsony után mennek az északi sarkkörhöz újabb teszteket végezni, ahogy mondják, biztosítani kell, hogy a jármű minden körülmények közt könnyedén helyt álljon, 2017-ben pedig a Közel-Keleten folytatják a prototípusok nyúzópróbáit. Konkrét adatokat egyelőre nem árultak el, de jelezték, hogy ez a projekt milyen fontos a cég számára, hisz nem csak a konkrét SUV fejlesztése folyik, de azé az új, összkerék-hajtást is támogató, teljes egészében alumínium platformé is, amely 2018 után minden Rolls-Royce alapját képezi majd.

Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy jó irányba tart-e a BMW kezében a brit luxusmárka, de kellemes meglepetés, hogy nincs az a görcsös titkolódzás, mint a legtöbb autógyártónál, és mutatnak valamit a fejlesztésből. Erre persze szükség is van, mivel a Bentley a Bentaygával egyelőre zavartalanul arat a luxusterepjárók piacán, és ha azt akarják, hogy legyen, aki kivárja, mire elkészül a Rolls-Royce modellje, érdemes jelezni, hogy hol tartanak épp a fejlesztéssel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.