Kiszálltak, de az autójuk még odaverhet

2016.12.03. 17:32

Éppen egy hónapja jelentette be a Volkswagen, hogy otthagyja a rali-világbajnokságot. Azt mondjuk sejteni lehetett, hogy kényszerű és nem régóta fontolgatott döntésről van szó, hiszen már javában folyt a 2017-es Polo WRC tesztelése. Az autóba fektetett munkát nem hagyják veszni.

A fejlesztésért felelős vezető, Frank Welsch elmondta: várhatóan homologizáltatni fogják a Polót a következő szezonra. Marcus Grönholmmal a volánnál továbbra is nyúzzák a versenyautót, és több privát csapat is érdeklődött már a németeknél. Ők ugyanis a januárban startoló évadban szeretnének Volkswagennel versenyezni. A végleges döntés azonban még várat magára.

Welsch óvatosan fogalmazott. Szerinte még nem biztos, hogy jövőre láthatjuk a Polo WRC-t a versenypályákon. A fejlesztés viszont 99 százaléknál tart, így ha szükséges, szívesen megteszik az utolsó lépéseket. Nem kizárt, hogy ez azt jelenti: megfelelő ajánlat esetén készek kiadni az autót.