Mire egy autó gyártásra kész állapotba kerül, számtalan prototípust építenek belőle. Van, amelyik csak annyiban hasonlít autóra, hogy négy kereke van, hiszen csak a részegységeket próbálják ki benne, míg a fejlesztés végén már olyan darabok is készülnek, amelyek csak apró részleteikben térnek el a végleges autótól. Most egy ilyen Ford GT kerül kalapács alá a Henry Ford Múzeumból.
A Ford GT a kétezres évek elejének egyik legvágyottabb sportkocsija volt, a márka ezzel ünnepelte a legendás GT40-es versenyautókat, amelyekkel 1968-ban és 1969-ben is sikerült győzniük Le Mans-ban. A 2003-ban bemutatott 550 lóerős sportkocsi végsebessége jóval 300 km/óra felett volt, a fejlesztésben pedig még Caroll Shelby is részt vett. A most eladásra kínált példány ennek a szériának az első teljesen felszerelt, működőképes prototípusa.
A CP-1 – Confirmation Prototype – teljes beltérrel rendelkezik, működő kiegészítőkkel motorja és hajtáslánca alig néhány részletében különbözik a szériaérett példányokétól. A leggyökeresebb eltérés a kaszni, amely a CP-1-esen szénszálas műanyag, ez végül sosem került gyártásba. Ennek oka az, hogy 45 ezer dollárba került volna autónként, így végül könnyűfém paneleket használtak a sorozatgyártásnál. Szintén nem kerültek gyártásba még a versenyautókra emlékeztető tankbetöltő és az üléseken található apró fém szellőzők sem.
A kocsin van még néhány csatlakozó és csőkimenet is, a mérnökök ezen vizsgálták a károsanyag-kibocsátási és egyéb értékeket a tesztek során. Érdekes, hogy az autó a Ford Windstar kisbusz kormányoszlopát kapta meg és alumínium tetőlemezt építettek bele. A prototípusnak van egyfajta bája, itt-ott erősen tákoltnak tűnő megoldásokkal, de a legviccesebb mégis a motorindító gomb alatti otromba, alkoholos filccel felírt felirat: Push red button to start vehicle, vagyis az indításhoz nyomd meg a piros gombot.
Annak ellenére, hogy az autó ugyanolyan menetteljesítményekre lenne képes, mint a szériamodellek, - sőt, a könnyebb kasznival talán gyorsabb is lehet – a Ford mérnökei 5 mérföld/órára korlátozták a legnagyobb sebességét, azaz kevesebb mint 10 km/órával képes menni. Ez nagyjából arra elég, hogy önerejéből elhagyja a garázst és beálljon egy pódiumra. Persze ha többre lenne képes sem szabadna közúton használni, habár alvázszáma, működő lámpái és irányjelzői is vannak.
Eladója viszont így is komoly összegre számíthat érte, hiszen míg a sorozatban gyártott GT-k ára 3-400 ezer dollár körül mozog, addig a másik prototípusért, a CP-2-esért nem rég 800 ezret adtak. Gondolhatnánk, hogy aki ennyi pénzt kiad egy használhatatlan autóért, már valószínűleg ismer valakit, aki egy laptoppal tíz perc alatt feloldaná a korlátozást, mégsem valószínű, hogy ez fog történni. Ez az autó így, ebben a formájában igazán értékes, minden utólagos alakítás csak elvenne az eredetiségéből.
