Használhatatlanra tuningolt G Merci a Mansorytól

2016.12.30. 15:17

Gyárilag sem visszafogott megjelenésű gép a Mercedes G osztály, de szerencsére vannak, akiknek a sok sosem elég, ebből pedig megél néhány tnuning műhely. Most az ízléstelen tuning Paganínije, a Mansory esett neki a G osztálynak.

Sokak szerint ez a világ legjobb terepjárója, de a Mansory kezelése után nem sok marad az egykori terepképességekből. Az autót oldalanként két centivel kiszélesítették, majd 23 colos felniket szereltek rá, melyekre 30 centinél is szélesebb gumikat húztak. Ekkora felnire nem igazán lehet ballonos terepgumit tenni, mivel azok már beleérnének a sárvédőbe, szóval csak aszfalton lehet vele villantani. Nem mintha sokan terepeznének G Mercivel, a gyár állítása szerint a vevők 97 százaléka sosem viszi terepre autóját. A csomag 18900 euróba kerül, cserébe igazán nyomasztó látványt nyújthatunk az utakon.

Egyéb kiegészítők is tartoznak a tuningcsomaghoz, például a 4x42-ére emlékeztető tetőlámpát, szénszálas tükörborításokat és hátsó légterelőt is kérhetünk. Az eredeti G tervezésénél sokadlagos szempont volt a légellenállási együttható, valószínűleg ez sem javít sokat az autó menettulajdonságain nagy sebességnél. A 2,5 tonnás kockán ugyanennyi értelme lehet a könnyített, szénszálas motorháztetőnek.

A cég motortuningot is kínál a G Mercihez, a hengerfejek, dugattyúk, hajtókarok, csapágyak és kipufogórendszer cseréjével, valamint a motorvezérlés átprogramozásával akár 840 lóerősre is húzhatják a terepjárót, míg a csúcsnyomaték 1150 newtonméterre nő. Természetesen nincs az a tuning, ami egy nehéz, magas, merevtengelyes, kockaforma autót sportkocsivá varázsolna, de valószínűleg egyenesben elég jól fog menni és sokaknak ez bőven elég. Főleg, ha ilyen tiszteletparancsoló külső tartozik az erőhöz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.