Egy villanyautó a Nürburgring új királya

2017.05.16. 14:55

Nem ez az első alkalom, hogy a NextEV nekifutott a Nürburgrigen a pályarekord megdöntésének, de az EP9 eddig csak a villanyautók közt számított a leggyorsabbnak. Most viszont 6'45,9”-es idővel minden rendszámos autót lenyomtak, beleértve az eddigi csúcstartót, a Radical SR8 LM-et is.

A NIO EP9-ről eddig is tudtuk, hogy félelmetes dolgokra képes. Az 1359 lóerős szörnyeteg 2,7 másodperc alatt érheti el a százas, 7,1 másodperc alatt a 200-as és 15,9 másodperc alatt a 300 km/h-s sebességet. Eddig azonban akadt egy hibája: a gumiabroncsok nem viselték el a nagy tempónál jelentkező leszorítóerőt. Így a NIO most egyedi, mintázat nélküli gumiabroncsokat készíttetett az autóhoz, amelyekkel állítólag 3 g oldalgyorsulás is elérhető kanyarban. Így sikerült a csupa karbonszál kétülésessel felállítani az új körrekordot. Talán csalásnak hat, de körrekord-döntésre nincsen más szabály, csak hogy a leggyorsabbnak kell lenni.

A szuper-villanyautó egyébként sem egyszerűen elérhető jármű. Egyrészt 1,34 millió euró körül van az ára, másrészt tíz példány készül, mind egyedi megrendelésre. Az elsődleges cél azonban nem is az volt, hogy ebből a csodából éljen meg a cég: az EP9 dolga a figyelem felkeltése, és ez talán sikerül is. Így próbálnak megágyazni a nagy, hétüléses családi luxus-SUV-nak, az ES8-nak, amely Kínában állítólag már az idén kapható lesz, de 2020 körül az export is beindulhat.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.